Egy aprócska faluba jártam iskolába, ahol nem volt tornaterem. A tesiórákat a tanteremben szenvedtük végig. Szünetben ott öltöztünk át, majd széttoltuk a padokat, behoztuk a terembe a tornaszekrényt, zsámolyokat, szőnyeget, a kabátok alól a padokat, és jól összeporoltuk a termet.
Nem tudtam magas ugrani, szekrényt ugrani, béna voltam a kislabda dobásban - szóval úgy általában tesiből.
Egyedül futni szerettem. Abban sem voltam jó, de szerettem.
Oda nem kellett ügyesség. Oda nem kellett született tehetség. Oda csak annyi kellett, hogy teszem egyik lábam a másik után... és megpróbálok levegőt venni.
Egy kegyelem-hármassal sikerült végigcsinálni az általános iskolát.
Középiskolában már más volt. Ott abba a csapatba tartoztam, akikkel már nem is foglalkozott a tanár, így a legtöbb órát tollasozással töltöttük.
Amikor jelentkeztem a tanítóképzőre, a gyakorlati vizsgák között volt tesi felvételi is. Az egyik kötelező gyakorlat a kézállásba lendülés volt. Rengeteget gyakoroltam. Nem tudtam (=nem mertem) fellendülni. A felvételi előtti nap annyira beállt a lendítő lábamon a farizmom, hogy egy tíz centit sem bírtam rajta emelni, nemhogy lendülni.... Iszonyúan fájt, potyogott a könnyem. Mindegy, valahogy sikerült a vizsga...
Aztán jött a főiskola. Minőségi váltás - egész más hozzáállású tanárokkal. Az első tesiórán megbántam, hogy nem testnevelés műveltségi területre mentem. Nem azért, mert hirtelen tehetséges lettem, hanem mert ráébresztettek arra az ottani oktatók, hogy ez nem csupán erről szól.
Miért is írtam ezt most le? :)
Nem mintha olyan érdekes lenne, csak kellett egy kis bevezető.
Volt egy célkitűzésem nemrégiben. Apró cél, a jógához kapcsolódóan. Mostanában kitűzök ilyeneket magam elé: egy-egy új póz tanulása, gyakorlása - olyan, ami eddig lehetetlennek tűnt számomra.
A legutóbbi a skorpió volt.
Úgy voltam vele, hogy na, majd nemsokára nekiállok gyakorolgatni. Valahogy.
Ez egy gyönyörű, de már ránézésre is brutál nehéz gyakorlat.
Ma stretching után egy kicsit ott maradtunk még gyakorolgatni. Elmondtam a csajoknak, hogy ez az a gyakorlat, amit nagyon szeretnék megcsinálni. Erre Dóri lement a szőnyegére, aztán felment a falra, és megcsinálta. Hát igen, de ő erős. És hajlékony...
Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy csak azért nem tudom még megpróbálni sem, mert nem tudok (=nem merek) fellendülni. Mi történhet? Semmi. A hülyeség csak a fejemben van.
Mikor kiment mindenki a teremből, odahúztam a szőnyegem a legstabilabb falhoz - és másodszorra sikerült fellendülnöm. Hoppá. :) Ez nem is olyan vészes... Bakker. Innen már nem volt nehéz (persze még a fal segítségével) összehozni a skorpió-kezdeményt. Na, jó, nem teljesen igaz, mert amúgy baromi nehéz még így is megtartani... :D
És igen. Büszke vagyok magamra.
Le kell tenni ezeket a korlátokat, és meg kell próbálni.
Nem azt mondom, hogy elsőre sikerülni fog. Nekem sem sikerült, ez még baromi messze van az "igazi" skorpiótól. De miért ne? Sokkal több van bennünk, mint gondolnánk...
