Buli a gyerekmedencében

Helyesbítek: a tanuló medencében. ;)

Reggel fájt felkelni. Nem tudom, igazán, miért, mert a tegnapot épp csak éreztem a vállamban.
Álmos és nyomott voltam.
De hát, nincs mese, menni kell, 11-re ott kell lennem a Kispesti Uszodában.
Táskapakolás, gyomorgörcs. Indulás.
Útközben szénát venni a nyúlnak.
Bemenni a papucsért a Megába, mert a szekrényemben maradt.
Azt hittem, késni fogok, de aztán nem.
Annyi embert! Hosszú-hosszú sor állt a pénztárnál...

Ezt az uszodát valamiért még szeretem is.

A kismedencében kezdtünk. Évi már mesélt erről a csodamódszerről, kíváncsian (és persze nagyon félve, izgulva, idegeskedve az elmúlt sikertelen próbálkozásaim után) vártam.
És: tadaaaaam! A csodamódszer működött. Már az első öt perc után felvillanyozódtam, és utána csak jöttek az apró sikerélmények.
Nóri hihetetlenül jól tanít, nagyon jól felépítette a módszerét. :)
Fura mód életemben először éreztem azt, hogy ÚSZOM. És nagyon jó érzés volt. Olyan egyszerű és könnyed.
Pedig ez még nem is az volt, csupán a gyakorlás gyakorlása. Nem mentem még át a nagymedencébe se, mert fejben azért így is elfáradtam, azért csak gyakoroltunk közel két órát.
Évit viszont már jó nézni. Nagyon szépen úszik. És ezt azért is jó látni, mert talán egy hét múlva már én is itt fogok tartani, ahol ő most. :)

Az elmúlt időszakban erősen gondolkodtam azon, hogy inkább mégiscsak kétfős váltóban kéne elindulnom az ironmanen. Mert ezt az úszásdolgot egyáltalán nem éreztem.
Ma viszont már tudom, érzem, hogy meglesz. 
Persze, még sehol nem vagyok, mert egy rendes hosszt nem úsztam le, de ma nem is ez volt a lényeg.
Valami elkezdődött, elkezdtem ráérezni. Még pár dolgot tudatosítani kell.
Megvan a lábtempó, megvan a kar, a légzést még szépen kell hozzáépíteni, és kész. :D Megvan fejben.
Már érzem a úszás ritmusát, a saját dinamikámat, a saját sebességem és erőm. És ez jó. Felismerni, hogy nekem ilyenem is van. :)

*

Év vége. Talán ilyenkor kéne lezárni a dolgokat? Nem tudom, másnál ez most hogy van, de én most csak az "előrét" látom. A mai nappal megint feltöltődtem fejben, lélekben, és olyan jó volt mozogni. Ma megint egy olyat kaptam, amit nem tudok igazán leírni. Segítőkészség, türelem, barátok, együtt töltött idő, együtt készülés.
Ironizáló lány: nem tudom, neked ez így feltűnt-e, de mi most együtt készülünk. Igaz, hogy egyéniben vágunk majd neki a távnak, de az odaúton most is, és ott is együtt fogunk küzdeni. És ez nekem olyan nagyon sok erőt ad.
Ilyen szilveszterem még nem volt.
Tegnap cross maraton, ma úszás, holnap pedig - amíg mindenki más még alszik - futni megyek.

búék :)

*

"Amíg erő van a lábamban, futni fogok, mert a Földön tanultam meg járni, és így hozzá tartozom. Amíg erő van a karomban, úszni fogok, mert a vízben kezdődött az életem, és így hozzá tartozom. Amíg játék lakik a szívemben, kerékpározni fogok, mert a gyermekkor boldog szabadsága lakik e két kerékben. És a játék örök." (X2S)

Apró csodák tárháza

Ma történt.
Az történt, hogy reggel felkeltem, és elrongyoltam a Megába. Mert hát hiába kel fel az ember lánya időben, ha nem passzolnak össze a ruhaszínek, könnyen késésben, rohanásban találja magát.
És ma ez történt. Mármint nem passzoltak a ruhaszínek a hangulatomhoz.
Rá kellett döbbennem, hogy ma nem sötét rózsaszín és mályva, hanem lila és kék hangulatom van.
Így aztán kapkodnom kellett a lábacskáimat. A mézeskalácsos doboz cipelése persze nem könnyítette meg a dolgom. De időben értem.

Ezt még ma meg kell feltétlen írni, mert most még itt van, de már leragadozgatnak a szemeim. Szóval, ha a szokásosnál is össze-visszább leszek, nos, az ezért van. :)

Történt az, hogy ma volt két órám. (Aztán még néhány órányi edzéske.)

Egy alakformáló és egy gerinctréning. Igazából nem számítottam sok emberre, mert hát holnap mégiscsak szilveszter, gondoltam, mindenki nagy partiszervezésben van már - de annyi emberke jött, hogy csak pislogtam.
Gerinctréningen megtöltöttük a nagytermet is. Wow. Persze már a 14. percél torzultak át a mosolyok vicsorba. :D
Jó volt, élveztem az óra minden percét.

A nap java még ekkor előttem volt. Előttünk volt.
Cross maraton.
Az állomások nem egyszerűen állomások, hanem minden állomás külön teremben volt.
Sok ember, bátor, elvetemült, miegymás. :)
Kezdés: spinning. Az első órát én tartottam. Futááááás! :) Aztán mászás.
Majd trx, cross, kardió és súlyok. Sok-sok gyakorlat. Sok-sok gyakorlat, 100-as, 200-as ismétlésekkel. Vagyis: sok-sok gyakorlat. A kondiban én már csak "lógtam", leginkább sziporkázó személyiségemmel szórakoztattam a jelenlévőket, és próbáltam segíteni kisilabizálni a gépek működését. Megoldottuk. Őstehetség vagyok. :D

Nem tudom. Itt valahogy olyan nagyon más a hangulat. Itt már nem csoportok vannak, hanem társaságok, barátok, egy nagy család. :) Jól érzem magam velük, jól érzem itt magam.
Folyamatos kihívás, folyamat fejlődés.
Mindez EGYÜTT. Csapatban. És ez az igazán jó. :)
Ilyenek vagyunk.

Repedések

Amit tegnap az útrepedésekről írtam, ezennel visszaszívom. Hiányzik a fenének. :D
Mára láblógatást terveztem.
Jó vicc...

Persze a délelőtt punnyadással, olvasással, sorozatnézéssel, és kifelé tekintgetéssel telt.
Csak ki kéne menni...
Mára két óra úszás volt előírva, de ezt karácsony másnapján nehézkes megvalósítani.
Ám legyen. Két óra bringa: Budakalász-kör. Nem sok.
Tétényi út - Kosztolányi - Petőfi hídról le a rakpartra. Jó pörgetős, dinamikus, jóleső tempót mentem. Pedálfordulatot még mindig tudok mondani, mert még most sem tudom használni... :(
Az út szélén mentem, nehogymá' bárkit is zavarjak. Azért egy köcsög csak rám dudált. Pedig még csak arrébb sem kellett mennie. Szeretem, amikor rám dudálnak. Mert megijedek... És az annyira jó...
Elég gyorsan mentem. Főleg az útviszonyokhoz képest. Eső, vizes, tócsás út. Aztán egy helyen sűrű kavicsréteg, kb. 1,5-2 méter hosszan. 1 méter szélesen. Mire észrevettem, már nem volt időm kikerülni, mert jöttek mögöttem. Hát akkor, lesz ami lesz. Fékezés nélkül rongyoltam át rajta. Ellenkormányzás. Kicsin múlott, hogy nem kenődtem fel a szalagkorlátra. Na, ez határozottan szar érzés volt. Innentől visszavettem a sebességből, bár szerintem pont azért nem lett belőle bukás, mert gyorsan mentem át ezen a roppant szórakoztató kavicsos részen.
Más érdekesség nem történt.
Talán még annyi, hogy hasonlóan elmebeteg bringást kettőt láttam csupán útközben.

Tanulságok:
1. Hideg van.
2. A melegítő lóbalzsam továbbra is egy jó találmány, de most már értem, mire (lenne) való a térdmelegítő.
3. Hideg van.
4. Igen hamar szürkül. Ez még nem sötétedés így délután, de látni sokkal kevésbé lehet. Ami annyit jelent, hogy én én kevésbé látszom.
5. Nulla fok körül az útviszonyok viccesek lesznek. A víz önmagában is csúszós, de ha elkezd lefagyni, sokkal izgalmasabb. A kisebb-nagyobb hóbuckák meglepetésszerű felbukkanása az úton szintén felülmúlhatatlan élmény. Erre még az eső dobja rá a hangulatot, így arra is rájöttem, mire lenne való a sárhányó. De hát olyat az ember lánya Mankára csak nem tesz fel. Egy csodaszép országútira? Jesszus. Ennek eredményeképp ismét csupa sár lettem: a lábujjamtól a fejem búbjáig. Szó szerint.

Hazaérve lemostam Mankát, és visszatoltam a szobájába (a nappaliba).
Most már készen állok arra, hogy tavaszig csak nézegetni fogom, és nem ülök fel rá. Még kellett egy utolsó tekerés, akármilyen rövidke is volt. :)

Tekerés a ködben

Roppant genyó dolog nekem marcipánt venni. Hasonlóan genyó, mint amikor pillecukor figyel a hűtőben.
A figurás marcipán pedig az extra-genyó kategória.
Főleg a Szamos fajtából. Na, meg aztán ha még finomsággal is töltött....

Történt az ugyanis, hogy karácsonyt megelőző napokban a kedves vendégeimtől kaptam dolgokat. ♥
Meghatódtam.
Mint ahogy az kiderült, ez egyre gyakrabban megesik velem. Mármint a meghatódásosdi. Hiába, bár nem látszik rajtam, de én is öregszem. :D
Itt kezdődött. Egy nagyon kedves rajz, a legfiatalabb vendégemtől, Petrától.

Aztán folytatódott.
És itt nem az ajándékokra gondolok.
Ezt nehéz megfogalmazni.
És azt hiszem, nem is kell.

Ez a malacka pedig egyszerűen FÉLELMETES! :D

*

Volt egy sms-ezgetésem Tamással, Tamás-napkor, bár ő nem akkor tartja, hanem máskor.
Tamással jóidőkor együtt szoktunk kijárni tekerni. Már amennyire persze ezt szokásnak lehet nevezni, sajnos túl sokszor nem sikerült összeegyeztetni. Nem igazán lelkesedik a koránkelés iránt.
Tamással nagyon szeretek tekerni, mert nagyon jó a ritmusa, és jó tempót diktál. A kicsi idő ellenére összeszoktunk, és megtanultunk ketten együtt "bolyozni".
Írtam neki, hogy elképesztően hiányzik a kinti tekerés. A hosszú tekerés.
Persze ő erre azt válaszolta, hogy messze még a tavasz. De, talán jó idő lesz karácsonykor, és lehet menni egy bátor, rövid karikát valahol.
Nem számítottam rá, de így lett.
Sűrű köd. Szeretem.
Hideg. Jó. Menni kell, pörgetni, és nem lesz az. Megtanultam: a 100-as pedálfordulat hőt termel.
Az úton szinte senki. Még jobb. Bár, ha lenne, se látnám...
A szempillám megfagyott, a pulcsim, sapkám, kesztyűm csupa dér lett. Vicces. Talán egy fotót megért volna ez is.
Arra jó volt, hogy tekerjek kicsit. Arra viszont nagyon nem, hogy menni akarok megint.

Hiányzik az, hogy szabad legyek.
A bringám, az út és én.
A küzdelmek. A hegyek, a síkok. Talán még az útrepedések is. Az, hogy kicsit meghalok, hogy elfáradok, és mégis teljesen ki tudok kapcsolni, felfrissülni.
Ez most hülyén fog hangtani, de nekem a bringa nem egy sport. Nekem valóban a szabadságot adja. Hogy uralhatom a gépet magam alatt (még persze csak hellyel-közzel, de egyre jobb lesz ez is), hogy egyedül vagyok, előttem és mögöttem semmi (és persze ez is csak hellyel-közzel igaz).
Ugyanakkor bármikor csatlakozhatok másokhoz, akár vadidegenekhez útközben. És ez megint hihetetlen szabadságot ad. A versenyzés pedig kaland. Kihívás. Új emberek.

Jaj.
Mikor lesz már tavasz? :D

Nem verseny

Nem nagyon tudom, hogyan kéne megközelíteni ezt az ironman dolgot.
Az a szó, hogy verseny - ebben az esetben - számomra valami idegen, ellenszenves jelentéssel bír.
Nem tudok így tekinteni rá. Mert abban a pillanatban, hogy versenyként említi meg valaki, tudom, hogy "esélyem sincs".
Számomra az ironman nem verseny.
Kihívás.
Baromi nagy. Persze.
De kivel kéne versenyezni? Másokkal? Magammal? Az idővel???
"Egyszerűen csak" meg kell csinálni. Végig kell rajta menni.
Azzal, hogy verseny címkét aggatunk rá, bennem az egész elveszti a lényegét. És nem értem.
Oké, ez egy magasabb szinten nyilván verseny. De nem az én szintemen. Vagyis nem nekem.
Abban a pillanatban, hogy versenyként gondolnék rá, a velem együtt készülgető emberek ellenfelekké válnak. Pedig ez számomra nem így van. Én úgy tekintek erre, hogy közösen, együtt csinálunk végig egy nagy kihívást. Együtt indulunk el a tópartról, és egymás után érkezünk be a célba. Aztán jó eséllyel együtt fekszünk majd valamelyik kórházi osztályon infúzióval a karunkban.
Nekem ezt jelenti az ironman. Ezt az "együtt-érzést".
Nekem erre nem kell több. Vagyis, ettől nem is lehet több.
Azt mondták nekem ma, hogy úgy csináljam végig, hogy élvezzem. Ezt akkor nem nagyon értettem. De most kezdem összerakni a fejemben. És igen. Ez lenne a cél. Megcsinálni, és nyilván a körülményekhez képest, jól érezni magam, jelen lenni minden egyes kilométerben.
Lehet ez másoknak verseny.
Lehet a felkészülés is verseny.
Eddig valahogy megpróbáltam én is úgy tekinteni a felkészülésre és az alapozásra, mintha verseny lenne. És ez brutál bestresszelt. Nem. Nekem ez nem erről szól.
Mármint az ironman.
Igen, a Pelso verseny lesz, de ott egyelőre csak szeretnék körbemenni. Van célom, de azt majd akkor, ha már a közelében leszünk.
A Tisza-tó maratonra pedig már konkrét célom van.
Ez a kettő nekem is verseny.
Nagyatád más.
Aztán nyilván, ahogy telik az idő, majd újra és újra értékelem ezeket a gondolatokat magamban. :)

*

Önbizalom.
Vajon lett-e valakinek attól több önbizalma, hogy folyamatosan azzal basztatta a környezete, hogy nincs elég önbizalma? :D
Tegye fel a kezét.
És ez amúgy mégis mi a fenét jelent?!!!!
Úgy érzem, hogy rendben vagyok én, rendben van a világ, tudom, hol a helyem, tudom, hogy miben és hogyan vagyok jó - nem ezt nevezik (hellyel-közzel) önbizalomnak?...
A kérdés csupán költői. ;)

Coffee, coffee, coffeeeeeeeeeeee

Miközben írok, jéghideggé hűl a talpam alatt a parketta. Nyitott ablak, éjfél körül.

Egy nap, három tejeskávé története.

Első kávé
Start: 7:38. Mert ekkor értem ki a Brillből, át a Costa Caféba. És itt már törzsvendégnek számítunk.
Gondolkodós volt a dolog, lemondjam-e, mert bunkó paraszt vagyok, és én nem készültem ajándékkal.
Mint kiderült, tényleg bunkó paraszt vagyok. :D
Megkérdeztem, azért szeretnek-e még. Igen, persze, mert én az ő Bunkó Parasztjuk vagyok. Így. Nagy kezdőbetűkkel.

Második kávé
Helyszín: Megafitness.
Gerinctréning után, elindulás előtt. Szakmai eszmecsere. Érdekes. Aztán mindenfélés. Leginkább érdekes és elgondolkodtatós. Olyan kávéhangulatú. Sietős.
A megbeszélt sütizés helyett.

Harmadik kávé
Frei Tamáshoz ültünk be. Jó, sokféle kávé, sokáig válogatós. Tejszínhabosat szerettem volna mindenképp, mert múltkorában rájöttem, hogy "igazi" tejszínt használnak. Ma ez csalódás volt. Átverés.
Beszélgetőpartnerem két kört is rendelt. A második valami borsos feketekávés cucc volt. talán tibeti szösz. Az illata erős és borsos. Meglepő. Kínált, hogy kóstoljam meg. Én ugyan nem. A miértre a válasz, hát mert erős és borsos. Úgy tűnt, mindenképp rá akar venni a kóstolásra, mert az orrom alá dugta a csészét, és így szólt: Akkor megpróbálok lányként hatni rád. Nézd! Színes és pöttyös! :D
Hát igen. Épp csak ennyire vagyok egyszerű. :)
Jut eszembe. Vettem egy pöttyös-rénszarvasos harisnyát. Igen, a rénszarvas a pöttyös...

A kávé nekem társasági élet. Általában nem kávézom, de ha beülök valakivel beszélgetni, akkor kell a soktejes-soksoktejhabos-tejeskávé. És itt a tejhabon van a hangsúly. :D
Ez egy ilyen nap volt. Három kávé, három találkozó. Mindegyik másmilyen, és mindegyik másképp jó. :)

Kifogás

A mai úszásról annyit.
Odamentem, úsztam 12 hosszt, épphogy bevizeződtem, feladtam, és eljöttem.
De.
Pénteken megyek újra.
Ezt most nem is fejteném ki jobban.
Szerencsére egy jókor jött telefonhívás meggyőzött arról, hogy nincs ezzel semmi baj, és jobb lesz.
Akkor legyen így.
Bár jelenleg nem vagyok meggyőzve arról, hogy meg tudom csinálni, de csinálom tovább.

Tegnap a versenyfelkészülésről elmélkedtem és egy rövid beszélgetés is lezajlott ezzel kapcsolatosan.
Talán kívülről ez úgy néz ki, hogy megfeszülünk a nagy rákészüléstől, túlparázzuk a dolgokat, pedig Nagyatád csak júliusban lesz. Ez így is van.
Csakhogy. A versenyünk már most itt, vagyis már novemberben, az első alapozó edzéssel megkezdődött.
Azóta meg csak telik az idő - méghozzá baromi gyorsan.
Ennyi. Gyűjtjük a kilométereket. Ki többet, ki kevesebbet. Erősítünk. Technikázunk.
És ebben a pillanatban én valóban ráparáztam erre, ugyanis úszni még csak nem is tudok. Kilométergyűjtésről ebben az esetben még csak szó sincs. Megpróbálok levegőt venni. Megpróbálom felvenni az úszás ritmusát. A kilométerek és a technika még messze-messze van.
Most éppen az egész nagyon-nagyon messze van...
De ott van.

*

"Csak próbálom megmagyarázni... de azt hiszem, potyára rezegtetem a levegőt. Nem figyelsz rám. Mindenki maga választja meg magának az életét. Mi tesszük érdekessé vagy unalmassá, aztán az élet változtat bennünket. Akár egyetértesz velem, akár nem."

Olvasok egy könyvet. Azt, amelyiket nem bírom letenni.
Onnan idéztem. Vagyis 98%-ban. :)
Azt hiszem, ez a pár mondat választ ad a kifogásokra.

Nekem is vannak kifogásaim. Pfffffffff.
Nem volt két hétig edzéstervem, így pont az úszást sumákoltam el. Sokkal könnyebb elmenekülni előle, pont azért, mert ez a gyenge láncszem. (Jó, tudom, igazából nem, de most igen.)
Sokkal könnyebb volt azt mondani, hogy majd két nap múlva. Vagy majd vasárnap. Vagy beülni helyette kávézni. Vagy egyszerűen bevállalni, hogy nincs kedvem. Csakhogy ez nem erről szól.

Mostanában "beleszaladtam" olyan vendégekbe, akiknek az élettörténetét megkönnyeztem itt belül.
Ha nekik "van kedvük" lejönni hozzám edzeni, akkor nehogy már nekem ne legyen kedvem úszni!
Megkaptam minden támogatást hozzá. Technikát, időt. A gyakorlást nekem kell hozzá tenni.
Biztos vagyok benne, hogy lesz még pár alkalom, amikor ezzel a hisztivel hagyom ott a vizet, de azt is tudom, hogy mindig vissza fogok menni. Amíg csak kell.
Mert látom magam a gyékényesi tó partján. A többiekkel együtt.
Ma talán csak a lelki része hiányzott. Az "elhiszem" rész.
Amit végül a telefonhívással megkaptam.
Jó, oké, ezt nem másért csinálom, magamnak, magamért. De ettől függetlenül igenis ma kellett, hogy érezzem, kívülről, valaki mástól, valaki fontostól, hogy meglesz ez, és nem baj, hogy ma nem ment.

Egy kics ez, egy kicsi az

Tegnap megérkezett a heti edzéstervem. Vagyis az elkövetkező hat heti.

Kedd: erősítés.
Szerda: 2 óra úszás.
Csütörtök: 7 kilométer futás 149-159 pulzustartomány között.
Péntek: 2 óra úszás.
Szombat: 7 kilométer futás 149-159 pulzusérték között.
Vasárnap: 2 óra úszás.
Naponta 4-5 liter víz, hogy helyreálljon a vízháztartásom.

Talán meglepő lesz, de ebből a legnehezebb az utolsó pont. Ma olyan 3,5 liternél tartok, úgy, hogy nagyon figyeltem. Pffff.
Jó, oké, az úszás sem lesz piskótatekercs.
A futással nem vagyok kibékülve. Kevés. Oda biztos teszek még többet.

*

A reggeli órák után egy kellemes beszélgetéssel "lepett meg" az egyik kedves vendégem.
Érdekes dolgokról mesélt. Igazából az ő világlátását magyarázta, amit jó volt hallgatni.
Az jutott eszembe, hogy mennyire nagyon hiányoznak az életünkből az ilyenek. Hogy egyszerűen leüljünk valakivel beszélgetni. Személyesen. Nem telefonon, nem az interneten keresztül. Csak úgy.
És ez most jól esett, kellett a kicsi lelkemnek.
Amolyan ráébresztő beszélgetés volt, elgondolkodtató.
Ami alatt, ami után az ember egy pillanatra megáll a rohanásból...

Ma trx-en újra megcsináltuk a pénteki 10 perc szintidős gyakorlatot.
Pénteken 8:48 alatt végeztem. Ma 7:13 alatt sikerült. És ennek úgy örültem. :) Pedig nekem úgy tűnt, pénteken is pörgettem...
A mai csapattal amúgy nagyon jó volt dolgozni. Szeretek olyan emberkéknek órát tartani, akik azért jönnek, mert edzeni akarnak. Nem csupán azért, hogy elmondhassák, itt voltak. Mondjuk ez utóbbi kategória nálam nem is marad meg... Érdekes. :D
Jól esett a mai trx.

Azt hiszem, a holnap reggelt is trx-szel fogom kezdeni, feltéve persze, ha beférek. :)

*

Miért érdemes?
Amikor látom a vendégeken a változást.
Amikor látom a vendégeken, hogy ők is észreveszik a változást.
Másképp kezdenek öltözni, másképp "járnak", magabiztosabbak lesznek.
És ez jó.
Ezért éri meg.
Nem rajtam múlik. Mert vagy dolgozol saját magadért vagy nem. Ezen nem tudok változtatni. A hajlandóság, és az állhatatosság, kitartás benned kell, hogy legyen. Ettől függetlenül nagyon jó érzés, hogy egy kicsi részem van a változásban. :)

Hiába, benne volt a lábamban

Ma megint más volt. 
Gerinctréning. Erre most nagyon készültem. Megkomponáltam. A zenét, a koreográfiát, az egész órát. 
Megfeszített koncentráció, nyújtózások, befelé figyelés. 
Minden, ami egy teljes testi és lelki felfrissüléshez kell. :)

Aztán kávé és barackos paleo süti a Szamos marcipánban barátokkal, pletykával. Hiába, fel kell zárkózni a mindennapi történésekkel. :D

Hazafelé majdnem elaludtam. Olyan fáradtság tört rám, hogy még olvasni sem volt kedvem. Pedig most egy olyan könyvet olvasok, amit nem bírok letenni. És nem, nem a szürke ezerféle szexuális árnyalata... :D

Délután láblógattam. 
És nézegettem kifelé. Köd. Jó. Sötét. Szeretem. 
Menni kell. 
Még kicsit tovább láblógattam. Pihentettem, készítettem a vádlimat.

Mindjárt nyolc. 
Menni kell.
Melegítő lóbalzsam. Téli bunda. Amúgy nem volt hideg. Az elején.
Rakpart. A szokásos utam. 
Vasárnap este azért jó futni, mert nincsenek a járdán vakegerek. 
És az utakon se autók. Úgyhogy szépen át lehet szaladni a piros lámpákon. De erről csöndben hallgatok. :D

Ami nagyon pozitív élmény volt számomra, hogy sok futóval találkoztam. Ilyenkor. Csupa pasi. 
Ja, nem ez volt a pozitív élmény. Illetve, hogy a fenébe ne, de ez "csak" bónusz. 
Hanem mindegyikük köszönt. És mosolygott. 
Nekem. 
Ejha. 

A futás jól esett. Ez még benne volt a lábamban.
10 km. Egy óra hat perc alatt. Ment a lábam magától. A pulzust "nem tudtam" tartani, az előírt 149-159-es tartomány helyett 138 lett az átlag.
Aztán hirtelen rám tört a fáradtság. Jólesően. Elégedetten.  

És láttam a fényvillamost is. :)
 

Hulló csillagok és lélekdarabkák

Gerinctréningre készülődve találtam egy csodaszép zenét.
Most azt hallgatom.
Már vagy hatodszorra...

Felszabadít.
Befelé figyelős, elindítós zene.
Erre fogok órát tartani vasárnap. Bár félek, hogy sírásás lesz belőle. :D

Talán a december, talán a hideg, talán az év- vagy a világvége ;) van rám hatással, de az utóbbi napok erősen befelé fordulásra "késztettek". Valami készül. Bennem. Változás. Nagyféle.

Azt hiszem, néha csak meg kell állni, és számot adni.
Magunknak. Magamnak. A múltnak, a jelennek, és utat nyitni ezzel a jövőnek.

Most megálltam.
Utat nyitok.
Utat engedek.
Elengedek.
Felszabadítok.

Ez egy olyan időszak, amikor elzárom magam.
Mindenki elől.
Persze, megyek órát tartani, edzeni, de egyébként "elérhetetlen" vagyok.
Most kell ez az idő.
Elmenni valahová. Jó lenne.
Elbújni.
Értékelni.
Elcsendesedni.
És újra kinyitni.
Egy új emberként. Egy más emberként.

Mindjárt itt a két ünnep köze.
Eltűnök két vagy három napra. Faházba. Erdőbe. Lelki, szellemi újjáépülésre, testi erőgyűjtésre az elkövetkező hónapokra - a versenyekre. Az edzésekre. Az életre.  A változásokra.
Nagy lesz. És valahogy mégsem félek tőle...

Tele vagyok várakozással.
Tele vagyok álmokkal.
Tele van a lelkem csillagokkal... :)

Pillecukor és erősítés

Benéztem a hűtőbe.
Van egy felbontott csomag pillecukor az édességtartó fakkban. Általában nincs édesség az édességtartó fakkban, de most ott egy felbontott csomag pillecukor.
A pillecukornak nem bírok ellenállni. Úgyhogy bejöttem inkább írni.

Tegnap elmaradt az erősítés. Érdeklődés hiányában. Vagyis lepattintott az edzőm. Rám nézett, közölte velem, hogy fáradt vagyok - mármint én -, és ez jó is, mert akkor ő el tud menni ebédelni. :)
És leültünk kávézni.
Azt nem mondom, hogy minden izmom roppant boldogan fogadta volna, ha tegnap edzünk, de fejben ott voltam. Még ha ez kívülről nem is úgy nézett ki. (Jól van, na, a spinning alatt lemászott a sminkem...)
Az utóbbi pár napban "mindenmás" volt, és ez a "mindenmás" bosszantóan az edzés rovására ment.
Tegnap már kellett volna. Újra fegyelem, újra fókusz.

Így aztán ma, vagyis nemsokára, olyan 13 perc múlva ismét nyakamba veszem a lila táskám, és berongyolok a Kökibe, egytől cross training lesz.
Erősítünk.
Meg fogok halni.
Már várom.
Ha valami véletlen folytán mégis túlélem, innen folytatódik az írás.

*

Jelentem, nem haltam meg.
Sokatok bánatára, és talán kevesek örömére. ;)
Ez most jól esett. Mármint a cross.
Hogy mit csináltunk? Mert kívánságműsor is lehet (legalábbis nekem :P), ezért hát erősítettünk.
A gyakorlatok leírására már elindítottam a kérvényt, de még nem kaptam meg a válaszesemest, szóval várjatok csak türelemmel. :)

Aztán elindultam haza.
Meglepően tapasztaltam, hogy jegesmedvéket fúj arcomba a szél. Az hagyján. De még van egy köröm mára.

Közben megjött az engedély.
Kovács Mátyás mai cross training edzésén a következő feladatsorral örvendeztette meg kicsi szívünket, de leginkább a vállövet és a mellizmunkat.
1. blokk
20 fekve nyomás 15 kg-val
20 deadlift 20 kg-val
20 vállból tolás 10 kg-val (ez volt nekem a legnehezebb ebben a sorozatban)
20 guggolás 20 kg-val
20 lábleengedés hanyatt fekvésből
5 kör

2. blokk
20 fekvőtámasz (az első blokk után ez volt a legkevésbé szórakoztató gyakorlat)
20 törzs extensio
20 kar oldalra emelés 2,5 kg-val
20 guggolás saját súllyal
20 teljes felülés
5 kör

Ha megfelelően összeadjuk, megszorozzuk és logaritmusra emeljük a dolgokat, majd egy shakerben összerázzuk, ezer ismétléses gyakorlatsort kapunk, kényelmesen 40 percen belül.

Jó volt nagyon.
Szeretem az ilyen edzéseket. Amikor megvan egész órára, hogy mit kell csinálni, aztán csak mész, és csinálod. Ennyi. Ott vannak ugyan a többiek is, de egyedül, magaddal küzdesz.
Bár őszintén szólva nagy volt a kísértés, hogy a Köki helyett az ágyamba vegyem az irányt, de most is nagyon örülök, hogy erősebb voltam ettől, és mentem a dolgomra. :)
Köszönet érte Mátyásnak! :)

Viszont a jobb vádlim és a jobb combhajlítóm már két napja anyázik, és nem értem, miért. :( Futni most nem merek vele... :(
Ez nem jó hír, nem jó tapasztalás.
Viszont jelzés, hogy húzzak el - de gyorsan - masszázsra. 

Egy rendezvény margójára

Amit itt írok, az saját vélemény. Nem tény, nem objektív. Belőlem jön. Semmi tudományosság, csak érzések, gondolatok...

*

Végre megtörtént az a nem is kicsi csoda, amire már nagyon vártam.
Azzal a két oktatóval oszthattam meg a vezérbringa helyeket, egy közös óratartás erejére, akik számomra a "tökéletes" oktatók.
Milyenek is ők?
Lehet tőlük tanulni. hajlandóak tanítani.
És ez manapság meglepően, elkeserítően ritka kincs.

Kik ők?

Hát ők. :)

Égett hal

Jelen pillanatban 1928 oldal-megjelenítés.
Hát. Ejha.
Hollárihó.
És miaszösz.

A mai napra még jó, hogy ennyi mindent beterveztem, természetesen átszerveződött a napom... Az edzés rovására. És ez nagyon, de nagyon bosszant.
Az úszást hiába szerettem volna ma gyakorolni, már az uszodába nem jutok el.
A futásra Margit-híd oda és vissza volt a terv, helyette 8 km lett.
Városfutás. Az az igazság, hogy szeretek a városban futni. Nem a forgalom, meg a piros lámpák természetesen, hanem az emberek bosszantása miatt elsősorban. :D Látom rajtuk, hogy idegesíti őket a futásom. Nem tudom, miért. Mert ő nem ér rá? Mert neki nincs ideje? Mert ő nem engedheti meg magának? Vagy neki haza kell mennie tévézni? Vagy a buszmegálló felé sétálva rá kell gyújtania? Mert... ki tudja?
És látom rajtuk a gondolatot: nem vagyok normális. És tényleg nem. Bár sosem állítottam az ellenkezőjét. :)

(A mai napi tanulság: a blogírás és az ebédkészítés nem fér össze. Odaégett a halam....)

Szóval futás. Ma is lecsengettek a bringaútról. Hiába, meg kell szoknom, hogy most nem ott a helyem...
Táv: 8 km - Váci út - Deák tér (itt most van egy csomó nézelődni való, szép, színes dolgok meg minden, de erős voltam, és nem, nem álltam meg :D) - Szabadság-híd - Tétényi út
Idő: 51:36
Kalória: 593 kcal
Átlag pulzus: 141

Kedves Olvasóim :)
Hű, hát ez a megszólítás. Olyan, nem tudom. :)
De most egy kicsit kifelé, nektek, felétek szeretnék írni.
Köszönöm, hogy olvastok. Bár tudom, néha sok választásotok nincsen, hiszen állandóan kinyomom magam a facebookra.
Furcsa, amikor visszaér hozzám a dolog, amikor szembesülök azzal, hogy kik olvastok, illetve, hogy olvastok egyáltalán. Az eddigi legnagyobb meglepetés egy indiai fiatalember volt. Mert ő nem tud magyarul. Csodálkoztam is. Mire annyit írt vissza: "no worries, you write good Hungarian so the translator gives me the right words". Lenyűgöző.
Aztán az is eszembe jutott, hogy gyakorlatilag "együtt, veletek együtt járjuk be közösen" ez az utat egészen Nagyatádig. Legalábbis, akik kitartanak az olvasásom mellett... :D És ez jó érzés. Olyan megfoghatatlan, pont a világháló olyanmilyensége miatt, de akkor is jó. :)

Szóval.
Köszönöm. :)

*

Versenynaptár.
Szűkül, rövidül. Nem akarom szétaprózni magam.
Ma bejött egy új terv, egy kedves vendégemnek, Zsoltnak köszönhetően. Ide mindenképp elmegyek, mert ezt a távot le akartam amúgy is tekerni.
Május 1. Fertő-tó kör
Június 8. Tour de Pelso
Július 27. Ironman, Nagyatád
Az időpontot még nem találtam meg, de Tisza-tó maraton (szeptember), és ide már konkrét céllal.
Plusz még egy-két-három futás.

Távolodom

Most már biztos, hogy a Gellért-hegyes futásom félremérődött. Nem baj, megyek még arra, és le fogom újra számolni.
Mert ma messzebbre futottam.
Távolodom. Innentől kilométergyűjtés. Sok. Sok.
A terv a hétre 50 km. Ennyinek meg kell lennie és kész.
Végre megjött a hideg. Már vártam. Gyalogosból is kevesebb lett - szerencsére! Nem bírom ezt a sok vakegeret. :D
És ma sikerült eltalálnom az öltözést is, végre nem öltöztem túl. A melegítő lóbalzsam már befigyelt, de még nem thermogatyában futok. 3 fok. Ez jó. Lesz még hidegebb is, megnyugtató, hogy van még mit felvennem. :D
Szeretek sötétedés után kimenni, mert erről mindig a nagyatádi futás jut eszembe. Ott az utolsó három kört futottam, és akkor már ment le a nap.
Talán azért is szándékos ez nálam, hogy mikor kezd alkonyodni, akkor indulok el.
Azért most nem volt olyan vicces. Nem csak hideg volt már, de a szél is nagyon fújt. Főleg a rakparton. Nem is találkoztam sok bringással, de futó is csak egy jött velem szembe.
Aztán persze bemelegedtem, és belemelegedtem a futásba, és kikapcsoltam magam. Akkor már mindegy, mennyi és milyen körülmények között.
Visszafelé a Kosztolányin begörcsölt a selejtes vádlim. Na, ezt aztán nem. Kimasszíroztam, kicsit bicegtem vele, aztán kigörcsölt, és futottam tovább.
Ma is nagyon-nagyon jól esett. :)

Táv: Tétényi út - Lánchíd - Tététnyi út, a google maps szerint 10,2 km
Idő: 1:13:41
Kalória: 832 kcal
Átlag pulzus: 142
Max. pulzus: 152 (ez szerintem akkor lehetett, mikor kiugrott elém egy vakegér :D)

Holnap erősítés.
Szerdán megyek kicsit úszástechnikát gyakorolni, és aztán elfutok a Margit-hídig.
Csütörtök futás és úszás.
Péntek futás.
Szombaton szerintem nem lesz semmi a spinning maraton miatt.
Vasárnap vagy futás vagy úszás. Attól függ, hogy állok addigra azzal az ötvenessel. :)

Somlói galuska és mentaillat

Sűrű hétvégén vagyok túl.
Sűrű volt, zsúfolt volt. Jó volt. És egy kicsit nem. De erről nem fogok írni. :D

Kezdem a péntekkel. Kicsit lemaradtam. És annyi minden történt. Ha már olvastok, olvassatok sokat. :P
Pénteken délelőtt is történt egy nagyon jó dolog velem, de erről majd december 20-án este fogtok olvasni, mert addig titkos az információ.
Este teltház volt mindkét órámon, ami pénteken mindig különösen meglep. :)
Óra után hívott Tamás.
Tamásról azt kell tudni, hogy nincs fenn facebook-on, így nem fogja elbízni magát, mert róla írok. :D (Amúgy sem.)
Tamás jó pár hónapja jár már hozzám spinningre.
Miután visszajöttünk Nagyatádról a csapattal, őt elkezdte érdekelni a dolog. Októberben aztán komolyabban beszélgettünk erről. Kérdezte, hogy segítenék-e neki a felkészülésben. Nekimenne az egyéni versenynek 2013-ban. Mondtam neki, hogy hát szívesen, de van nálam sokkal jobb, sokkal több olyan edző, aki jobban, szakszerűbben tudna neki tanácsot adni (közben néha elakadok az írással, mert Süti folyamatosan bökdös az orrával, hogy simogassam...).

De ő mellettem döntött.
Hát. Hűha.
Neki elég az, hogy irányvonalakat adok, beszélgetünk, elmesélheti, hol tart, mennyit fejlődött. Három hete kezdett el úszni, ha jól emlékszem. Két hétig nem tudott jönni órára, és amikor jött, teljesen megváltozott. Wow. Pasi, persze, pikk-pakk látszik az eredmény. :D
Ekkor megköszönte, hogy célt adtam neki. Célt adtam neki az elkövetkező évre... 
Aztán péntek este felhívott. Elmesélte, hogy volt futni, 7 km-t, tartotta a pulzust, és nagyon könnyedén ment neki, érezte, hogy még sokkal több is van benne. Úgy érzi, ebben sokat segített neki az úszás és a spinning. És ez számára hihetetlen sikerélmény. Azért hívott, hogy elmesélje ezt nekem.
És én szóhoz sem jutottam. Annyira meghatott a dolog. És büszke voltam. Tamásra. Mert ez nem rajtam múlik, hanem rajta. És mégis, ő hív fel, hogy megköszönje.
Benne már ott van a finisher. Úgy ül be órára, hogy látom rajta. Ott van előtte a cél, és megy előre.
Ilyen emberekkel vagyok most körülvéve.

Szombaton kirándulóidő volt. Napfény és hideg. Tiszta, felhőtlen ég.
Azt kell rólam tudni, hogy ha kirándulóidő van, én sose érek rá. Legalábbis kirándulni.
Szombat délután egy személyes kihívás előtt álltam: 4 óra közvetlenül egymás után. Két spinning, egy trx és egy cross training. A kirándulóidős délelőttöt az órák megkomponálásával töltöttem. Főleg a cross volt időigényes, mert sok állomást akartam, sok eszközzel, és ezt szét kellett logisztikázni a teremben.
A munkanap ellenére nagyon jó csapatok jöttek össze, és élveztem mind a négy órát. Az hagyján, de úgy tűnt, a vendégek is.

A mai nap nem úgy indult, ahogy szerettem volna, de ilyen van. "Kétballábbal" keltem.
András spinning - késtem persze. Oldalt telepedtem rá az egyik spinnerre, és nem tudtam elindítani a pedálfordulat-számlálót. Hurrá. Szerencsére volt több 100-as vagy magasabb pedálfordulat, így aztán nem foglalkoztam vele tovább. Végül is, az edzésterv szerint csak arra kellett figyelnem, hogy a pulzus 139-149 között legyen, nagyrészt ülve mentem, de a síkok mellett másztam hegyet is ezzel a pulzussal.
Óra közben odajött hozzám András, hogy miben sántikálnak a lányok, merthogy csak egy órán vettek részt. Mármint Aniták :) és Évi. Egy pillanatra lefagytam, aztán igyekeztem úgy tenni, mint aki nem tud semmit. Jaaaa, hát nem tudom... Évi írt nekem egy sms-t tegnap, hogy pihen, biztos azért maradt egy órát. Anitát nem tudom, de tegnap nálam is csak egy órán volt...
Szerintem nem vette be. :D
Óra után aztán meglepetés-András-névnapoztunk. :)

Jó volt látni őt így is. :)
(Anita-gráciának pedig köszönet az útravaló somlói galuskáért. :) Jelentem: megevődött. )

*

És aztán. Majom a vízbe vagy valami hasonló.
Első úszáslecke.
Helyszín: Kispesti uszoda (meglepően jól néz ki, legalábbis a Kondorosi uszodához képest).
Időpont: 14:30-16:30
Kísérleti nyulak: Évi, mint Ironizáló lány és én.
Edző, nagyon türelmes és nagyon jó tanító: Nóri. :)

Hamarabb értünk oda Évivel, így vártunk egy kicsit az előtérben. Megjött Nóri, és az első mondta kb. az volt, hogy meg vagyunk szeppenve. És tényleg.
Átöltözés, miegymás. Én kapásból kint hagytam a ruháim felét. És megkérdeztem, hogy kié ez a cucc.... Na, igen. Ennyire voltam már friss.
Kevesen voltak. Ez már egy jó pont.
Láblógatás a vízbe. Hideg volt a víz. Úgy értem: hideg!
Bemelegítésnek úsztunk két hosszt nyanyaúszásban.
Aztán indult a tanulás.
Elsőként a gyors lábtempót gyakoroltuk. Kar csak elöl, fej a vízben, kilégzés a vízben. Félúton megálltam, és feltettem azt a kérdést, hogy oké, a víz alatt fúj ki a levegő, de hol??? Nekem ez nem volt egyértelmű. (Sosem tanítottak úszni. Csak arra, hogy ne fulladjak meg. Kb.) Orron ki. Jó, orron ki. És mindet. Az összes levegőt ki kell fújni. Egyébként nem tudok majd újat venni be helyette.
Ez nagyon egyszerűnek és logikusnak hangzik. A valóságban is logikus, de nem egyszerű. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó tud lenni az, hogy levegőzzek.
Szép lassan aztán kiürült a sávunk, már csak mi hárman maradunk benne. Nem is értem, miért.... :D
Jött a kar.
Egy karcsapás, három számolásra kilégzés, egy karcsapás, hónalj alatt kinézés és belégzés. Ja, és ezen kívül persze még a lábtempó is megy mellé. És oldalra megy a fej, nem előre. És oldalról is megy vissza. És fent a könyök, ujjhegy ér először a vízbe...
Rettentően sok mindenre kell figyelni. De úgy vagyok vele, ha megtanultam aerobik órát vezényelni, akkor ez is menni fog.
Nóri folyamatosan magyarázott és javított. Nagyon jól tanít. :)
Innen is nagy köszönet türelméért és a tanításokért.
Mert ma aztán rengeteget tanultam.
Még a mellúszást is átvettük, aztán én agyilag teljesen lefáradtam.
Beültünk a szaunába, és ott is az ironman-ről beszélgettünk, miközben egy bácsi folyamatosan mentát töltögetett a kövekre. A könnyem is belecsordult... Tele volt a szauna, és szerintem mindenki minket hallgatott. :)
Jó volt Nórival és Évivel ott ülni, a rajtról beszélni, tervezni. Még úgy is, hogy nagyon-nagyon messze van az a gyorsúszás. De ma - bár még a lábtempón és néhány elkapott kilégzésen kívül tovább nem jutottam - mégis úgy éreztem, meglesz ez.

Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy mégiscsak edző nélkül kell majd felkészülnöm. Így hozta az élet.
Nem lesz olyan profi a felkészülés, mint hogyha lenne szakszerű segítségem... de most már tudom azt, hogy nem vagyok egyedül. Sokan vannak körülöttem, akik sokféleképp segítenek - akár tudtukon kívül.
Akár a szakmai tudásukkal, akár emberileg, a személyiségükkel, akár az elkötelezettségükkel.
Mit hozott nekem ez a szakma?
Embereket.
Barátokat.
Célokat.
Egy más, egy új életet.