Kifogás

A mai úszásról annyit.
Odamentem, úsztam 12 hosszt, épphogy bevizeződtem, feladtam, és eljöttem.
De.
Pénteken megyek újra.
Ezt most nem is fejteném ki jobban.
Szerencsére egy jókor jött telefonhívás meggyőzött arról, hogy nincs ezzel semmi baj, és jobb lesz.
Akkor legyen így.
Bár jelenleg nem vagyok meggyőzve arról, hogy meg tudom csinálni, de csinálom tovább.

Tegnap a versenyfelkészülésről elmélkedtem és egy rövid beszélgetés is lezajlott ezzel kapcsolatosan.
Talán kívülről ez úgy néz ki, hogy megfeszülünk a nagy rákészüléstől, túlparázzuk a dolgokat, pedig Nagyatád csak júliusban lesz. Ez így is van.
Csakhogy. A versenyünk már most itt, vagyis már novemberben, az első alapozó edzéssel megkezdődött.
Azóta meg csak telik az idő - méghozzá baromi gyorsan.
Ennyi. Gyűjtjük a kilométereket. Ki többet, ki kevesebbet. Erősítünk. Technikázunk.
És ebben a pillanatban én valóban ráparáztam erre, ugyanis úszni még csak nem is tudok. Kilométergyűjtésről ebben az esetben még csak szó sincs. Megpróbálok levegőt venni. Megpróbálom felvenni az úszás ritmusát. A kilométerek és a technika még messze-messze van.
Most éppen az egész nagyon-nagyon messze van...
De ott van.

*

"Csak próbálom megmagyarázni... de azt hiszem, potyára rezegtetem a levegőt. Nem figyelsz rám. Mindenki maga választja meg magának az életét. Mi tesszük érdekessé vagy unalmassá, aztán az élet változtat bennünket. Akár egyetértesz velem, akár nem."

Olvasok egy könyvet. Azt, amelyiket nem bírom letenni.
Onnan idéztem. Vagyis 98%-ban. :)
Azt hiszem, ez a pár mondat választ ad a kifogásokra.

Nekem is vannak kifogásaim. Pfffffffff.
Nem volt két hétig edzéstervem, így pont az úszást sumákoltam el. Sokkal könnyebb elmenekülni előle, pont azért, mert ez a gyenge láncszem. (Jó, tudom, igazából nem, de most igen.)
Sokkal könnyebb volt azt mondani, hogy majd két nap múlva. Vagy majd vasárnap. Vagy beülni helyette kávézni. Vagy egyszerűen bevállalni, hogy nincs kedvem. Csakhogy ez nem erről szól.

Mostanában "beleszaladtam" olyan vendégekbe, akiknek az élettörténetét megkönnyeztem itt belül.
Ha nekik "van kedvük" lejönni hozzám edzeni, akkor nehogy már nekem ne legyen kedvem úszni!
Megkaptam minden támogatást hozzá. Technikát, időt. A gyakorlást nekem kell hozzá tenni.
Biztos vagyok benne, hogy lesz még pár alkalom, amikor ezzel a hisztivel hagyom ott a vizet, de azt is tudom, hogy mindig vissza fogok menni. Amíg csak kell.
Mert látom magam a gyékényesi tó partján. A többiekkel együtt.
Ma talán csak a lelki része hiányzott. Az "elhiszem" rész.
Amit végül a telefonhívással megkaptam.
Jó, oké, ezt nem másért csinálom, magamnak, magamért. De ettől függetlenül igenis ma kellett, hogy érezzem, kívülről, valaki mástól, valaki fontostól, hogy meglesz ez, és nem baj, hogy ma nem ment.