Buli a gyerekmedencében

Helyesbítek: a tanuló medencében. ;)

Reggel fájt felkelni. Nem tudom, igazán, miért, mert a tegnapot épp csak éreztem a vállamban.
Álmos és nyomott voltam.
De hát, nincs mese, menni kell, 11-re ott kell lennem a Kispesti Uszodában.
Táskapakolás, gyomorgörcs. Indulás.
Útközben szénát venni a nyúlnak.
Bemenni a papucsért a Megába, mert a szekrényemben maradt.
Azt hittem, késni fogok, de aztán nem.
Annyi embert! Hosszú-hosszú sor állt a pénztárnál...

Ezt az uszodát valamiért még szeretem is.

A kismedencében kezdtünk. Évi már mesélt erről a csodamódszerről, kíváncsian (és persze nagyon félve, izgulva, idegeskedve az elmúlt sikertelen próbálkozásaim után) vártam.
És: tadaaaaam! A csodamódszer működött. Már az első öt perc után felvillanyozódtam, és utána csak jöttek az apró sikerélmények.
Nóri hihetetlenül jól tanít, nagyon jól felépítette a módszerét. :)
Fura mód életemben először éreztem azt, hogy ÚSZOM. És nagyon jó érzés volt. Olyan egyszerű és könnyed.
Pedig ez még nem is az volt, csupán a gyakorlás gyakorlása. Nem mentem még át a nagymedencébe se, mert fejben azért így is elfáradtam, azért csak gyakoroltunk közel két órát.
Évit viszont már jó nézni. Nagyon szépen úszik. És ezt azért is jó látni, mert talán egy hét múlva már én is itt fogok tartani, ahol ő most. :)

Az elmúlt időszakban erősen gondolkodtam azon, hogy inkább mégiscsak kétfős váltóban kéne elindulnom az ironmanen. Mert ezt az úszásdolgot egyáltalán nem éreztem.
Ma viszont már tudom, érzem, hogy meglesz. 
Persze, még sehol nem vagyok, mert egy rendes hosszt nem úsztam le, de ma nem is ez volt a lényeg.
Valami elkezdődött, elkezdtem ráérezni. Még pár dolgot tudatosítani kell.
Megvan a lábtempó, megvan a kar, a légzést még szépen kell hozzáépíteni, és kész. :D Megvan fejben.
Már érzem a úszás ritmusát, a saját dinamikámat, a saját sebességem és erőm. És ez jó. Felismerni, hogy nekem ilyenem is van. :)

*

Év vége. Talán ilyenkor kéne lezárni a dolgokat? Nem tudom, másnál ez most hogy van, de én most csak az "előrét" látom. A mai nappal megint feltöltődtem fejben, lélekben, és olyan jó volt mozogni. Ma megint egy olyat kaptam, amit nem tudok igazán leírni. Segítőkészség, türelem, barátok, együtt töltött idő, együtt készülés.
Ironizáló lány: nem tudom, neked ez így feltűnt-e, de mi most együtt készülünk. Igaz, hogy egyéniben vágunk majd neki a távnak, de az odaúton most is, és ott is együtt fogunk küzdeni. És ez nekem olyan nagyon sok erőt ad.
Ilyen szilveszterem még nem volt.
Tegnap cross maraton, ma úszás, holnap pedig - amíg mindenki más még alszik - futni megyek.

búék :)

*

"Amíg erő van a lábamban, futni fogok, mert a Földön tanultam meg járni, és így hozzá tartozom. Amíg erő van a karomban, úszni fogok, mert a vízben kezdődött az életem, és így hozzá tartozom. Amíg játék lakik a szívemben, kerékpározni fogok, mert a gyermekkor boldog szabadsága lakik e két kerékben. És a játék örök." (X2S)

Apró csodák tárháza

Ma történt.
Az történt, hogy reggel felkeltem, és elrongyoltam a Megába. Mert hát hiába kel fel az ember lánya időben, ha nem passzolnak össze a ruhaszínek, könnyen késésben, rohanásban találja magát.
És ma ez történt. Mármint nem passzoltak a ruhaszínek a hangulatomhoz.
Rá kellett döbbennem, hogy ma nem sötét rózsaszín és mályva, hanem lila és kék hangulatom van.
Így aztán kapkodnom kellett a lábacskáimat. A mézeskalácsos doboz cipelése persze nem könnyítette meg a dolgom. De időben értem.

Ezt még ma meg kell feltétlen írni, mert most még itt van, de már leragadozgatnak a szemeim. Szóval, ha a szokásosnál is össze-visszább leszek, nos, az ezért van. :)

Történt az, hogy ma volt két órám. (Aztán még néhány órányi edzéske.)

Egy alakformáló és egy gerinctréning. Igazából nem számítottam sok emberre, mert hát holnap mégiscsak szilveszter, gondoltam, mindenki nagy partiszervezésben van már - de annyi emberke jött, hogy csak pislogtam.
Gerinctréningen megtöltöttük a nagytermet is. Wow. Persze már a 14. percél torzultak át a mosolyok vicsorba. :D
Jó volt, élveztem az óra minden percét.

A nap java még ekkor előttem volt. Előttünk volt.
Cross maraton.
Az állomások nem egyszerűen állomások, hanem minden állomás külön teremben volt.
Sok ember, bátor, elvetemült, miegymás. :)
Kezdés: spinning. Az első órát én tartottam. Futááááás! :) Aztán mászás.
Majd trx, cross, kardió és súlyok. Sok-sok gyakorlat. Sok-sok gyakorlat, 100-as, 200-as ismétlésekkel. Vagyis: sok-sok gyakorlat. A kondiban én már csak "lógtam", leginkább sziporkázó személyiségemmel szórakoztattam a jelenlévőket, és próbáltam segíteni kisilabizálni a gépek működését. Megoldottuk. Őstehetség vagyok. :D

Nem tudom. Itt valahogy olyan nagyon más a hangulat. Itt már nem csoportok vannak, hanem társaságok, barátok, egy nagy család. :) Jól érzem magam velük, jól érzem itt magam.
Folyamatos kihívás, folyamat fejlődés.
Mindez EGYÜTT. Csapatban. És ez az igazán jó. :)
Ilyenek vagyunk.

Repedések

Amit tegnap az útrepedésekről írtam, ezennel visszaszívom. Hiányzik a fenének. :D
Mára láblógatást terveztem.
Jó vicc...

Persze a délelőtt punnyadással, olvasással, sorozatnézéssel, és kifelé tekintgetéssel telt.
Csak ki kéne menni...
Mára két óra úszás volt előírva, de ezt karácsony másnapján nehézkes megvalósítani.
Ám legyen. Két óra bringa: Budakalász-kör. Nem sok.
Tétényi út - Kosztolányi - Petőfi hídról le a rakpartra. Jó pörgetős, dinamikus, jóleső tempót mentem. Pedálfordulatot még mindig tudok mondani, mert még most sem tudom használni... :(
Az út szélén mentem, nehogymá' bárkit is zavarjak. Azért egy köcsög csak rám dudált. Pedig még csak arrébb sem kellett mennie. Szeretem, amikor rám dudálnak. Mert megijedek... És az annyira jó...
Elég gyorsan mentem. Főleg az útviszonyokhoz képest. Eső, vizes, tócsás út. Aztán egy helyen sűrű kavicsréteg, kb. 1,5-2 méter hosszan. 1 méter szélesen. Mire észrevettem, már nem volt időm kikerülni, mert jöttek mögöttem. Hát akkor, lesz ami lesz. Fékezés nélkül rongyoltam át rajta. Ellenkormányzás. Kicsin múlott, hogy nem kenődtem fel a szalagkorlátra. Na, ez határozottan szar érzés volt. Innentől visszavettem a sebességből, bár szerintem pont azért nem lett belőle bukás, mert gyorsan mentem át ezen a roppant szórakoztató kavicsos részen.
Más érdekesség nem történt.
Talán még annyi, hogy hasonlóan elmebeteg bringást kettőt láttam csupán útközben.

Tanulságok:
1. Hideg van.
2. A melegítő lóbalzsam továbbra is egy jó találmány, de most már értem, mire (lenne) való a térdmelegítő.
3. Hideg van.
4. Igen hamar szürkül. Ez még nem sötétedés így délután, de látni sokkal kevésbé lehet. Ami annyit jelent, hogy én én kevésbé látszom.
5. Nulla fok körül az útviszonyok viccesek lesznek. A víz önmagában is csúszós, de ha elkezd lefagyni, sokkal izgalmasabb. A kisebb-nagyobb hóbuckák meglepetésszerű felbukkanása az úton szintén felülmúlhatatlan élmény. Erre még az eső dobja rá a hangulatot, így arra is rájöttem, mire lenne való a sárhányó. De hát olyat az ember lánya Mankára csak nem tesz fel. Egy csodaszép országútira? Jesszus. Ennek eredményeképp ismét csupa sár lettem: a lábujjamtól a fejem búbjáig. Szó szerint.

Hazaérve lemostam Mankát, és visszatoltam a szobájába (a nappaliba).
Most már készen állok arra, hogy tavaszig csak nézegetni fogom, és nem ülök fel rá. Még kellett egy utolsó tekerés, akármilyen rövidke is volt. :)

Tekerés a ködben

Roppant genyó dolog nekem marcipánt venni. Hasonlóan genyó, mint amikor pillecukor figyel a hűtőben.
A figurás marcipán pedig az extra-genyó kategória.
Főleg a Szamos fajtából. Na, meg aztán ha még finomsággal is töltött....

Történt az ugyanis, hogy karácsonyt megelőző napokban a kedves vendégeimtől kaptam dolgokat. ♥
Meghatódtam.
Mint ahogy az kiderült, ez egyre gyakrabban megesik velem. Mármint a meghatódásosdi. Hiába, bár nem látszik rajtam, de én is öregszem. :D
Itt kezdődött. Egy nagyon kedves rajz, a legfiatalabb vendégemtől, Petrától.

Aztán folytatódott.
És itt nem az ajándékokra gondolok.
Ezt nehéz megfogalmazni.
És azt hiszem, nem is kell.

Ez a malacka pedig egyszerűen FÉLELMETES! :D

*

Volt egy sms-ezgetésem Tamással, Tamás-napkor, bár ő nem akkor tartja, hanem máskor.
Tamással jóidőkor együtt szoktunk kijárni tekerni. Már amennyire persze ezt szokásnak lehet nevezni, sajnos túl sokszor nem sikerült összeegyeztetni. Nem igazán lelkesedik a koránkelés iránt.
Tamással nagyon szeretek tekerni, mert nagyon jó a ritmusa, és jó tempót diktál. A kicsi idő ellenére összeszoktunk, és megtanultunk ketten együtt "bolyozni".
Írtam neki, hogy elképesztően hiányzik a kinti tekerés. A hosszú tekerés.
Persze ő erre azt válaszolta, hogy messze még a tavasz. De, talán jó idő lesz karácsonykor, és lehet menni egy bátor, rövid karikát valahol.
Nem számítottam rá, de így lett.
Sűrű köd. Szeretem.
Hideg. Jó. Menni kell, pörgetni, és nem lesz az. Megtanultam: a 100-as pedálfordulat hőt termel.
Az úton szinte senki. Még jobb. Bár, ha lenne, se látnám...
A szempillám megfagyott, a pulcsim, sapkám, kesztyűm csupa dér lett. Vicces. Talán egy fotót megért volna ez is.
Arra jó volt, hogy tekerjek kicsit. Arra viszont nagyon nem, hogy menni akarok megint.

Hiányzik az, hogy szabad legyek.
A bringám, az út és én.
A küzdelmek. A hegyek, a síkok. Talán még az útrepedések is. Az, hogy kicsit meghalok, hogy elfáradok, és mégis teljesen ki tudok kapcsolni, felfrissülni.
Ez most hülyén fog hangtani, de nekem a bringa nem egy sport. Nekem valóban a szabadságot adja. Hogy uralhatom a gépet magam alatt (még persze csak hellyel-közzel, de egyre jobb lesz ez is), hogy egyedül vagyok, előttem és mögöttem semmi (és persze ez is csak hellyel-közzel igaz).
Ugyanakkor bármikor csatlakozhatok másokhoz, akár vadidegenekhez útközben. És ez megint hihetetlen szabadságot ad. A versenyzés pedig kaland. Kihívás. Új emberek.

Jaj.
Mikor lesz már tavasz? :D

Nem verseny

Nem nagyon tudom, hogyan kéne megközelíteni ezt az ironman dolgot.
Az a szó, hogy verseny - ebben az esetben - számomra valami idegen, ellenszenves jelentéssel bír.
Nem tudok így tekinteni rá. Mert abban a pillanatban, hogy versenyként említi meg valaki, tudom, hogy "esélyem sincs".
Számomra az ironman nem verseny.
Kihívás.
Baromi nagy. Persze.
De kivel kéne versenyezni? Másokkal? Magammal? Az idővel???
"Egyszerűen csak" meg kell csinálni. Végig kell rajta menni.
Azzal, hogy verseny címkét aggatunk rá, bennem az egész elveszti a lényegét. És nem értem.
Oké, ez egy magasabb szinten nyilván verseny. De nem az én szintemen. Vagyis nem nekem.
Abban a pillanatban, hogy versenyként gondolnék rá, a velem együtt készülgető emberek ellenfelekké válnak. Pedig ez számomra nem így van. Én úgy tekintek erre, hogy közösen, együtt csinálunk végig egy nagy kihívást. Együtt indulunk el a tópartról, és egymás után érkezünk be a célba. Aztán jó eséllyel együtt fekszünk majd valamelyik kórházi osztályon infúzióval a karunkban.
Nekem ezt jelenti az ironman. Ezt az "együtt-érzést".
Nekem erre nem kell több. Vagyis, ettől nem is lehet több.
Azt mondták nekem ma, hogy úgy csináljam végig, hogy élvezzem. Ezt akkor nem nagyon értettem. De most kezdem összerakni a fejemben. És igen. Ez lenne a cél. Megcsinálni, és nyilván a körülményekhez képest, jól érezni magam, jelen lenni minden egyes kilométerben.
Lehet ez másoknak verseny.
Lehet a felkészülés is verseny.
Eddig valahogy megpróbáltam én is úgy tekinteni a felkészülésre és az alapozásra, mintha verseny lenne. És ez brutál bestresszelt. Nem. Nekem ez nem erről szól.
Mármint az ironman.
Igen, a Pelso verseny lesz, de ott egyelőre csak szeretnék körbemenni. Van célom, de azt majd akkor, ha már a közelében leszünk.
A Tisza-tó maratonra pedig már konkrét célom van.
Ez a kettő nekem is verseny.
Nagyatád más.
Aztán nyilván, ahogy telik az idő, majd újra és újra értékelem ezeket a gondolatokat magamban. :)

*

Önbizalom.
Vajon lett-e valakinek attól több önbizalma, hogy folyamatosan azzal basztatta a környezete, hogy nincs elég önbizalma? :D
Tegye fel a kezét.
És ez amúgy mégis mi a fenét jelent?!!!!
Úgy érzem, hogy rendben vagyok én, rendben van a világ, tudom, hol a helyem, tudom, hogy miben és hogyan vagyok jó - nem ezt nevezik (hellyel-közzel) önbizalomnak?...
A kérdés csupán költői. ;)

Coffee, coffee, coffeeeeeeeeeeee

Miközben írok, jéghideggé hűl a talpam alatt a parketta. Nyitott ablak, éjfél körül.

Egy nap, három tejeskávé története.

Első kávé
Start: 7:38. Mert ekkor értem ki a Brillből, át a Costa Caféba. És itt már törzsvendégnek számítunk.
Gondolkodós volt a dolog, lemondjam-e, mert bunkó paraszt vagyok, és én nem készültem ajándékkal.
Mint kiderült, tényleg bunkó paraszt vagyok. :D
Megkérdeztem, azért szeretnek-e még. Igen, persze, mert én az ő Bunkó Parasztjuk vagyok. Így. Nagy kezdőbetűkkel.

Második kávé
Helyszín: Megafitness.
Gerinctréning után, elindulás előtt. Szakmai eszmecsere. Érdekes. Aztán mindenfélés. Leginkább érdekes és elgondolkodtatós. Olyan kávéhangulatú. Sietős.
A megbeszélt sütizés helyett.

Harmadik kávé
Frei Tamáshoz ültünk be. Jó, sokféle kávé, sokáig válogatós. Tejszínhabosat szerettem volna mindenképp, mert múltkorában rájöttem, hogy "igazi" tejszínt használnak. Ma ez csalódás volt. Átverés.
Beszélgetőpartnerem két kört is rendelt. A második valami borsos feketekávés cucc volt. talán tibeti szösz. Az illata erős és borsos. Meglepő. Kínált, hogy kóstoljam meg. Én ugyan nem. A miértre a válasz, hát mert erős és borsos. Úgy tűnt, mindenképp rá akar venni a kóstolásra, mert az orrom alá dugta a csészét, és így szólt: Akkor megpróbálok lányként hatni rád. Nézd! Színes és pöttyös! :D
Hát igen. Épp csak ennyire vagyok egyszerű. :)
Jut eszembe. Vettem egy pöttyös-rénszarvasos harisnyát. Igen, a rénszarvas a pöttyös...

A kávé nekem társasági élet. Általában nem kávézom, de ha beülök valakivel beszélgetni, akkor kell a soktejes-soksoktejhabos-tejeskávé. És itt a tejhabon van a hangsúly. :D
Ez egy ilyen nap volt. Három kávé, három találkozó. Mindegyik másmilyen, és mindegyik másképp jó. :)

Kifogás

A mai úszásról annyit.
Odamentem, úsztam 12 hosszt, épphogy bevizeződtem, feladtam, és eljöttem.
De.
Pénteken megyek újra.
Ezt most nem is fejteném ki jobban.
Szerencsére egy jókor jött telefonhívás meggyőzött arról, hogy nincs ezzel semmi baj, és jobb lesz.
Akkor legyen így.
Bár jelenleg nem vagyok meggyőzve arról, hogy meg tudom csinálni, de csinálom tovább.

Tegnap a versenyfelkészülésről elmélkedtem és egy rövid beszélgetés is lezajlott ezzel kapcsolatosan.
Talán kívülről ez úgy néz ki, hogy megfeszülünk a nagy rákészüléstől, túlparázzuk a dolgokat, pedig Nagyatád csak júliusban lesz. Ez így is van.
Csakhogy. A versenyünk már most itt, vagyis már novemberben, az első alapozó edzéssel megkezdődött.
Azóta meg csak telik az idő - méghozzá baromi gyorsan.
Ennyi. Gyűjtjük a kilométereket. Ki többet, ki kevesebbet. Erősítünk. Technikázunk.
És ebben a pillanatban én valóban ráparáztam erre, ugyanis úszni még csak nem is tudok. Kilométergyűjtésről ebben az esetben még csak szó sincs. Megpróbálok levegőt venni. Megpróbálom felvenni az úszás ritmusát. A kilométerek és a technika még messze-messze van.
Most éppen az egész nagyon-nagyon messze van...
De ott van.

*

"Csak próbálom megmagyarázni... de azt hiszem, potyára rezegtetem a levegőt. Nem figyelsz rám. Mindenki maga választja meg magának az életét. Mi tesszük érdekessé vagy unalmassá, aztán az élet változtat bennünket. Akár egyetértesz velem, akár nem."

Olvasok egy könyvet. Azt, amelyiket nem bírom letenni.
Onnan idéztem. Vagyis 98%-ban. :)
Azt hiszem, ez a pár mondat választ ad a kifogásokra.

Nekem is vannak kifogásaim. Pfffffffff.
Nem volt két hétig edzéstervem, így pont az úszást sumákoltam el. Sokkal könnyebb elmenekülni előle, pont azért, mert ez a gyenge láncszem. (Jó, tudom, igazából nem, de most igen.)
Sokkal könnyebb volt azt mondani, hogy majd két nap múlva. Vagy majd vasárnap. Vagy beülni helyette kávézni. Vagy egyszerűen bevállalni, hogy nincs kedvem. Csakhogy ez nem erről szól.

Mostanában "beleszaladtam" olyan vendégekbe, akiknek az élettörténetét megkönnyeztem itt belül.
Ha nekik "van kedvük" lejönni hozzám edzeni, akkor nehogy már nekem ne legyen kedvem úszni!
Megkaptam minden támogatást hozzá. Technikát, időt. A gyakorlást nekem kell hozzá tenni.
Biztos vagyok benne, hogy lesz még pár alkalom, amikor ezzel a hisztivel hagyom ott a vizet, de azt is tudom, hogy mindig vissza fogok menni. Amíg csak kell.
Mert látom magam a gyékényesi tó partján. A többiekkel együtt.
Ma talán csak a lelki része hiányzott. Az "elhiszem" rész.
Amit végül a telefonhívással megkaptam.
Jó, oké, ezt nem másért csinálom, magamnak, magamért. De ettől függetlenül igenis ma kellett, hogy érezzem, kívülről, valaki mástól, valaki fontostól, hogy meglesz ez, és nem baj, hogy ma nem ment.

Egy kics ez, egy kicsi az

Tegnap megérkezett a heti edzéstervem. Vagyis az elkövetkező hat heti.

Kedd: erősítés.
Szerda: 2 óra úszás.
Csütörtök: 7 kilométer futás 149-159 pulzustartomány között.
Péntek: 2 óra úszás.
Szombat: 7 kilométer futás 149-159 pulzusérték között.
Vasárnap: 2 óra úszás.
Naponta 4-5 liter víz, hogy helyreálljon a vízháztartásom.

Talán meglepő lesz, de ebből a legnehezebb az utolsó pont. Ma olyan 3,5 liternél tartok, úgy, hogy nagyon figyeltem. Pffff.
Jó, oké, az úszás sem lesz piskótatekercs.
A futással nem vagyok kibékülve. Kevés. Oda biztos teszek még többet.

*

A reggeli órák után egy kellemes beszélgetéssel "lepett meg" az egyik kedves vendégem.
Érdekes dolgokról mesélt. Igazából az ő világlátását magyarázta, amit jó volt hallgatni.
Az jutott eszembe, hogy mennyire nagyon hiányoznak az életünkből az ilyenek. Hogy egyszerűen leüljünk valakivel beszélgetni. Személyesen. Nem telefonon, nem az interneten keresztül. Csak úgy.
És ez most jól esett, kellett a kicsi lelkemnek.
Amolyan ráébresztő beszélgetés volt, elgondolkodtató.
Ami alatt, ami után az ember egy pillanatra megáll a rohanásból...

Ma trx-en újra megcsináltuk a pénteki 10 perc szintidős gyakorlatot.
Pénteken 8:48 alatt végeztem. Ma 7:13 alatt sikerült. És ennek úgy örültem. :) Pedig nekem úgy tűnt, pénteken is pörgettem...
A mai csapattal amúgy nagyon jó volt dolgozni. Szeretek olyan emberkéknek órát tartani, akik azért jönnek, mert edzeni akarnak. Nem csupán azért, hogy elmondhassák, itt voltak. Mondjuk ez utóbbi kategória nálam nem is marad meg... Érdekes. :D
Jól esett a mai trx.

Azt hiszem, a holnap reggelt is trx-szel fogom kezdeni, feltéve persze, ha beférek. :)

*

Miért érdemes?
Amikor látom a vendégeken a változást.
Amikor látom a vendégeken, hogy ők is észreveszik a változást.
Másképp kezdenek öltözni, másképp "járnak", magabiztosabbak lesznek.
És ez jó.
Ezért éri meg.
Nem rajtam múlik. Mert vagy dolgozol saját magadért vagy nem. Ezen nem tudok változtatni. A hajlandóság, és az állhatatosság, kitartás benned kell, hogy legyen. Ettől függetlenül nagyon jó érzés, hogy egy kicsi részem van a változásban. :)

Hiába, benne volt a lábamban

Ma megint más volt. 
Gerinctréning. Erre most nagyon készültem. Megkomponáltam. A zenét, a koreográfiát, az egész órát. 
Megfeszített koncentráció, nyújtózások, befelé figyelés. 
Minden, ami egy teljes testi és lelki felfrissüléshez kell. :)

Aztán kávé és barackos paleo süti a Szamos marcipánban barátokkal, pletykával. Hiába, fel kell zárkózni a mindennapi történésekkel. :D

Hazafelé majdnem elaludtam. Olyan fáradtság tört rám, hogy még olvasni sem volt kedvem. Pedig most egy olyan könyvet olvasok, amit nem bírok letenni. És nem, nem a szürke ezerféle szexuális árnyalata... :D

Délután láblógattam. 
És nézegettem kifelé. Köd. Jó. Sötét. Szeretem. 
Menni kell. 
Még kicsit tovább láblógattam. Pihentettem, készítettem a vádlimat.

Mindjárt nyolc. 
Menni kell.
Melegítő lóbalzsam. Téli bunda. Amúgy nem volt hideg. Az elején.
Rakpart. A szokásos utam. 
Vasárnap este azért jó futni, mert nincsenek a járdán vakegerek. 
És az utakon se autók. Úgyhogy szépen át lehet szaladni a piros lámpákon. De erről csöndben hallgatok. :D

Ami nagyon pozitív élmény volt számomra, hogy sok futóval találkoztam. Ilyenkor. Csupa pasi. 
Ja, nem ez volt a pozitív élmény. Illetve, hogy a fenébe ne, de ez "csak" bónusz. 
Hanem mindegyikük köszönt. És mosolygott. 
Nekem. 
Ejha. 

A futás jól esett. Ez még benne volt a lábamban.
10 km. Egy óra hat perc alatt. Ment a lábam magától. A pulzust "nem tudtam" tartani, az előírt 149-159-es tartomány helyett 138 lett az átlag.
Aztán hirtelen rám tört a fáradtság. Jólesően. Elégedetten.  

És láttam a fényvillamost is. :)
 

Hulló csillagok és lélekdarabkák

Gerinctréningre készülődve találtam egy csodaszép zenét.
Most azt hallgatom.
Már vagy hatodszorra...

Felszabadít.
Befelé figyelős, elindítós zene.
Erre fogok órát tartani vasárnap. Bár félek, hogy sírásás lesz belőle. :D

Talán a december, talán a hideg, talán az év- vagy a világvége ;) van rám hatással, de az utóbbi napok erősen befelé fordulásra "késztettek". Valami készül. Bennem. Változás. Nagyféle.

Azt hiszem, néha csak meg kell állni, és számot adni.
Magunknak. Magamnak. A múltnak, a jelennek, és utat nyitni ezzel a jövőnek.

Most megálltam.
Utat nyitok.
Utat engedek.
Elengedek.
Felszabadítok.

Ez egy olyan időszak, amikor elzárom magam.
Mindenki elől.
Persze, megyek órát tartani, edzeni, de egyébként "elérhetetlen" vagyok.
Most kell ez az idő.
Elmenni valahová. Jó lenne.
Elbújni.
Értékelni.
Elcsendesedni.
És újra kinyitni.
Egy új emberként. Egy más emberként.

Mindjárt itt a két ünnep köze.
Eltűnök két vagy három napra. Faházba. Erdőbe. Lelki, szellemi újjáépülésre, testi erőgyűjtésre az elkövetkező hónapokra - a versenyekre. Az edzésekre. Az életre.  A változásokra.
Nagy lesz. És valahogy mégsem félek tőle...

Tele vagyok várakozással.
Tele vagyok álmokkal.
Tele van a lelkem csillagokkal... :)

Pillecukor és erősítés

Benéztem a hűtőbe.
Van egy felbontott csomag pillecukor az édességtartó fakkban. Általában nincs édesség az édességtartó fakkban, de most ott egy felbontott csomag pillecukor.
A pillecukornak nem bírok ellenállni. Úgyhogy bejöttem inkább írni.

Tegnap elmaradt az erősítés. Érdeklődés hiányában. Vagyis lepattintott az edzőm. Rám nézett, közölte velem, hogy fáradt vagyok - mármint én -, és ez jó is, mert akkor ő el tud menni ebédelni. :)
És leültünk kávézni.
Azt nem mondom, hogy minden izmom roppant boldogan fogadta volna, ha tegnap edzünk, de fejben ott voltam. Még ha ez kívülről nem is úgy nézett ki. (Jól van, na, a spinning alatt lemászott a sminkem...)
Az utóbbi pár napban "mindenmás" volt, és ez a "mindenmás" bosszantóan az edzés rovására ment.
Tegnap már kellett volna. Újra fegyelem, újra fókusz.

Így aztán ma, vagyis nemsokára, olyan 13 perc múlva ismét nyakamba veszem a lila táskám, és berongyolok a Kökibe, egytől cross training lesz.
Erősítünk.
Meg fogok halni.
Már várom.
Ha valami véletlen folytán mégis túlélem, innen folytatódik az írás.

*

Jelentem, nem haltam meg.
Sokatok bánatára, és talán kevesek örömére. ;)
Ez most jól esett. Mármint a cross.
Hogy mit csináltunk? Mert kívánságműsor is lehet (legalábbis nekem :P), ezért hát erősítettünk.
A gyakorlatok leírására már elindítottam a kérvényt, de még nem kaptam meg a válaszesemest, szóval várjatok csak türelemmel. :)

Aztán elindultam haza.
Meglepően tapasztaltam, hogy jegesmedvéket fúj arcomba a szél. Az hagyján. De még van egy köröm mára.

Közben megjött az engedély.
Kovács Mátyás mai cross training edzésén a következő feladatsorral örvendeztette meg kicsi szívünket, de leginkább a vállövet és a mellizmunkat.
1. blokk
20 fekve nyomás 15 kg-val
20 deadlift 20 kg-val
20 vállból tolás 10 kg-val (ez volt nekem a legnehezebb ebben a sorozatban)
20 guggolás 20 kg-val
20 lábleengedés hanyatt fekvésből
5 kör

2. blokk
20 fekvőtámasz (az első blokk után ez volt a legkevésbé szórakoztató gyakorlat)
20 törzs extensio
20 kar oldalra emelés 2,5 kg-val
20 guggolás saját súllyal
20 teljes felülés
5 kör

Ha megfelelően összeadjuk, megszorozzuk és logaritmusra emeljük a dolgokat, majd egy shakerben összerázzuk, ezer ismétléses gyakorlatsort kapunk, kényelmesen 40 percen belül.

Jó volt nagyon.
Szeretem az ilyen edzéseket. Amikor megvan egész órára, hogy mit kell csinálni, aztán csak mész, és csinálod. Ennyi. Ott vannak ugyan a többiek is, de egyedül, magaddal küzdesz.
Bár őszintén szólva nagy volt a kísértés, hogy a Köki helyett az ágyamba vegyem az irányt, de most is nagyon örülök, hogy erősebb voltam ettől, és mentem a dolgomra. :)
Köszönet érte Mátyásnak! :)

Viszont a jobb vádlim és a jobb combhajlítóm már két napja anyázik, és nem értem, miért. :( Futni most nem merek vele... :(
Ez nem jó hír, nem jó tapasztalás.
Viszont jelzés, hogy húzzak el - de gyorsan - masszázsra. 

Egy rendezvény margójára

Amit itt írok, az saját vélemény. Nem tény, nem objektív. Belőlem jön. Semmi tudományosság, csak érzések, gondolatok...

*

Végre megtörtént az a nem is kicsi csoda, amire már nagyon vártam.
Azzal a két oktatóval oszthattam meg a vezérbringa helyeket, egy közös óratartás erejére, akik számomra a "tökéletes" oktatók.
Milyenek is ők?
Lehet tőlük tanulni. hajlandóak tanítani.
És ez manapság meglepően, elkeserítően ritka kincs.

Kik ők?

Hát ők. :)

Égett hal

Jelen pillanatban 1928 oldal-megjelenítés.
Hát. Ejha.
Hollárihó.
És miaszösz.

A mai napra még jó, hogy ennyi mindent beterveztem, természetesen átszerveződött a napom... Az edzés rovására. És ez nagyon, de nagyon bosszant.
Az úszást hiába szerettem volna ma gyakorolni, már az uszodába nem jutok el.
A futásra Margit-híd oda és vissza volt a terv, helyette 8 km lett.
Városfutás. Az az igazság, hogy szeretek a városban futni. Nem a forgalom, meg a piros lámpák természetesen, hanem az emberek bosszantása miatt elsősorban. :D Látom rajtuk, hogy idegesíti őket a futásom. Nem tudom, miért. Mert ő nem ér rá? Mert neki nincs ideje? Mert ő nem engedheti meg magának? Vagy neki haza kell mennie tévézni? Vagy a buszmegálló felé sétálva rá kell gyújtania? Mert... ki tudja?
És látom rajtuk a gondolatot: nem vagyok normális. És tényleg nem. Bár sosem állítottam az ellenkezőjét. :)

(A mai napi tanulság: a blogírás és az ebédkészítés nem fér össze. Odaégett a halam....)

Szóval futás. Ma is lecsengettek a bringaútról. Hiába, meg kell szoknom, hogy most nem ott a helyem...
Táv: 8 km - Váci út - Deák tér (itt most van egy csomó nézelődni való, szép, színes dolgok meg minden, de erős voltam, és nem, nem álltam meg :D) - Szabadság-híd - Tétényi út
Idő: 51:36
Kalória: 593 kcal
Átlag pulzus: 141

Kedves Olvasóim :)
Hű, hát ez a megszólítás. Olyan, nem tudom. :)
De most egy kicsit kifelé, nektek, felétek szeretnék írni.
Köszönöm, hogy olvastok. Bár tudom, néha sok választásotok nincsen, hiszen állandóan kinyomom magam a facebookra.
Furcsa, amikor visszaér hozzám a dolog, amikor szembesülök azzal, hogy kik olvastok, illetve, hogy olvastok egyáltalán. Az eddigi legnagyobb meglepetés egy indiai fiatalember volt. Mert ő nem tud magyarul. Csodálkoztam is. Mire annyit írt vissza: "no worries, you write good Hungarian so the translator gives me the right words". Lenyűgöző.
Aztán az is eszembe jutott, hogy gyakorlatilag "együtt, veletek együtt járjuk be közösen" ez az utat egészen Nagyatádig. Legalábbis, akik kitartanak az olvasásom mellett... :D És ez jó érzés. Olyan megfoghatatlan, pont a világháló olyanmilyensége miatt, de akkor is jó. :)

Szóval.
Köszönöm. :)

*

Versenynaptár.
Szűkül, rövidül. Nem akarom szétaprózni magam.
Ma bejött egy új terv, egy kedves vendégemnek, Zsoltnak köszönhetően. Ide mindenképp elmegyek, mert ezt a távot le akartam amúgy is tekerni.
Május 1. Fertő-tó kör
Június 8. Tour de Pelso
Július 27. Ironman, Nagyatád
Az időpontot még nem találtam meg, de Tisza-tó maraton (szeptember), és ide már konkrét céllal.
Plusz még egy-két-három futás.

Távolodom

Most már biztos, hogy a Gellért-hegyes futásom félremérődött. Nem baj, megyek még arra, és le fogom újra számolni.
Mert ma messzebbre futottam.
Távolodom. Innentől kilométergyűjtés. Sok. Sok.
A terv a hétre 50 km. Ennyinek meg kell lennie és kész.
Végre megjött a hideg. Már vártam. Gyalogosból is kevesebb lett - szerencsére! Nem bírom ezt a sok vakegeret. :D
És ma sikerült eltalálnom az öltözést is, végre nem öltöztem túl. A melegítő lóbalzsam már befigyelt, de még nem thermogatyában futok. 3 fok. Ez jó. Lesz még hidegebb is, megnyugtató, hogy van még mit felvennem. :D
Szeretek sötétedés után kimenni, mert erről mindig a nagyatádi futás jut eszembe. Ott az utolsó három kört futottam, és akkor már ment le a nap.
Talán azért is szándékos ez nálam, hogy mikor kezd alkonyodni, akkor indulok el.
Azért most nem volt olyan vicces. Nem csak hideg volt már, de a szél is nagyon fújt. Főleg a rakparton. Nem is találkoztam sok bringással, de futó is csak egy jött velem szembe.
Aztán persze bemelegedtem, és belemelegedtem a futásba, és kikapcsoltam magam. Akkor már mindegy, mennyi és milyen körülmények között.
Visszafelé a Kosztolányin begörcsölt a selejtes vádlim. Na, ezt aztán nem. Kimasszíroztam, kicsit bicegtem vele, aztán kigörcsölt, és futottam tovább.
Ma is nagyon-nagyon jól esett. :)

Táv: Tétényi út - Lánchíd - Tététnyi út, a google maps szerint 10,2 km
Idő: 1:13:41
Kalória: 832 kcal
Átlag pulzus: 142
Max. pulzus: 152 (ez szerintem akkor lehetett, mikor kiugrott elém egy vakegér :D)

Holnap erősítés.
Szerdán megyek kicsit úszástechnikát gyakorolni, és aztán elfutok a Margit-hídig.
Csütörtök futás és úszás.
Péntek futás.
Szombaton szerintem nem lesz semmi a spinning maraton miatt.
Vasárnap vagy futás vagy úszás. Attól függ, hogy állok addigra azzal az ötvenessel. :)

Somlói galuska és mentaillat

Sűrű hétvégén vagyok túl.
Sűrű volt, zsúfolt volt. Jó volt. És egy kicsit nem. De erről nem fogok írni. :D

Kezdem a péntekkel. Kicsit lemaradtam. És annyi minden történt. Ha már olvastok, olvassatok sokat. :P
Pénteken délelőtt is történt egy nagyon jó dolog velem, de erről majd december 20-án este fogtok olvasni, mert addig titkos az információ.
Este teltház volt mindkét órámon, ami pénteken mindig különösen meglep. :)
Óra után hívott Tamás.
Tamásról azt kell tudni, hogy nincs fenn facebook-on, így nem fogja elbízni magát, mert róla írok. :D (Amúgy sem.)
Tamás jó pár hónapja jár már hozzám spinningre.
Miután visszajöttünk Nagyatádról a csapattal, őt elkezdte érdekelni a dolog. Októberben aztán komolyabban beszélgettünk erről. Kérdezte, hogy segítenék-e neki a felkészülésben. Nekimenne az egyéni versenynek 2013-ban. Mondtam neki, hogy hát szívesen, de van nálam sokkal jobb, sokkal több olyan edző, aki jobban, szakszerűbben tudna neki tanácsot adni (közben néha elakadok az írással, mert Süti folyamatosan bökdös az orrával, hogy simogassam...).

De ő mellettem döntött.
Hát. Hűha.
Neki elég az, hogy irányvonalakat adok, beszélgetünk, elmesélheti, hol tart, mennyit fejlődött. Három hete kezdett el úszni, ha jól emlékszem. Két hétig nem tudott jönni órára, és amikor jött, teljesen megváltozott. Wow. Pasi, persze, pikk-pakk látszik az eredmény. :D
Ekkor megköszönte, hogy célt adtam neki. Célt adtam neki az elkövetkező évre... 
Aztán péntek este felhívott. Elmesélte, hogy volt futni, 7 km-t, tartotta a pulzust, és nagyon könnyedén ment neki, érezte, hogy még sokkal több is van benne. Úgy érzi, ebben sokat segített neki az úszás és a spinning. És ez számára hihetetlen sikerélmény. Azért hívott, hogy elmesélje ezt nekem.
És én szóhoz sem jutottam. Annyira meghatott a dolog. És büszke voltam. Tamásra. Mert ez nem rajtam múlik, hanem rajta. És mégis, ő hív fel, hogy megköszönje.
Benne már ott van a finisher. Úgy ül be órára, hogy látom rajta. Ott van előtte a cél, és megy előre.
Ilyen emberekkel vagyok most körülvéve.

Szombaton kirándulóidő volt. Napfény és hideg. Tiszta, felhőtlen ég.
Azt kell rólam tudni, hogy ha kirándulóidő van, én sose érek rá. Legalábbis kirándulni.
Szombat délután egy személyes kihívás előtt álltam: 4 óra közvetlenül egymás után. Két spinning, egy trx és egy cross training. A kirándulóidős délelőttöt az órák megkomponálásával töltöttem. Főleg a cross volt időigényes, mert sok állomást akartam, sok eszközzel, és ezt szét kellett logisztikázni a teremben.
A munkanap ellenére nagyon jó csapatok jöttek össze, és élveztem mind a négy órát. Az hagyján, de úgy tűnt, a vendégek is.

A mai nap nem úgy indult, ahogy szerettem volna, de ilyen van. "Kétballábbal" keltem.
András spinning - késtem persze. Oldalt telepedtem rá az egyik spinnerre, és nem tudtam elindítani a pedálfordulat-számlálót. Hurrá. Szerencsére volt több 100-as vagy magasabb pedálfordulat, így aztán nem foglalkoztam vele tovább. Végül is, az edzésterv szerint csak arra kellett figyelnem, hogy a pulzus 139-149 között legyen, nagyrészt ülve mentem, de a síkok mellett másztam hegyet is ezzel a pulzussal.
Óra közben odajött hozzám András, hogy miben sántikálnak a lányok, merthogy csak egy órán vettek részt. Mármint Aniták :) és Évi. Egy pillanatra lefagytam, aztán igyekeztem úgy tenni, mint aki nem tud semmit. Jaaaa, hát nem tudom... Évi írt nekem egy sms-t tegnap, hogy pihen, biztos azért maradt egy órát. Anitát nem tudom, de tegnap nálam is csak egy órán volt...
Szerintem nem vette be. :D
Óra után aztán meglepetés-András-névnapoztunk. :)

Jó volt látni őt így is. :)
(Anita-gráciának pedig köszönet az útravaló somlói galuskáért. :) Jelentem: megevődött. )

*

És aztán. Majom a vízbe vagy valami hasonló.
Első úszáslecke.
Helyszín: Kispesti uszoda (meglepően jól néz ki, legalábbis a Kondorosi uszodához képest).
Időpont: 14:30-16:30
Kísérleti nyulak: Évi, mint Ironizáló lány és én.
Edző, nagyon türelmes és nagyon jó tanító: Nóri. :)

Hamarabb értünk oda Évivel, így vártunk egy kicsit az előtérben. Megjött Nóri, és az első mondta kb. az volt, hogy meg vagyunk szeppenve. És tényleg.
Átöltözés, miegymás. Én kapásból kint hagytam a ruháim felét. És megkérdeztem, hogy kié ez a cucc.... Na, igen. Ennyire voltam már friss.
Kevesen voltak. Ez már egy jó pont.
Láblógatás a vízbe. Hideg volt a víz. Úgy értem: hideg!
Bemelegítésnek úsztunk két hosszt nyanyaúszásban.
Aztán indult a tanulás.
Elsőként a gyors lábtempót gyakoroltuk. Kar csak elöl, fej a vízben, kilégzés a vízben. Félúton megálltam, és feltettem azt a kérdést, hogy oké, a víz alatt fúj ki a levegő, de hol??? Nekem ez nem volt egyértelmű. (Sosem tanítottak úszni. Csak arra, hogy ne fulladjak meg. Kb.) Orron ki. Jó, orron ki. És mindet. Az összes levegőt ki kell fújni. Egyébként nem tudok majd újat venni be helyette.
Ez nagyon egyszerűnek és logikusnak hangzik. A valóságban is logikus, de nem egyszerű. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó tud lenni az, hogy levegőzzek.
Szép lassan aztán kiürült a sávunk, már csak mi hárman maradunk benne. Nem is értem, miért.... :D
Jött a kar.
Egy karcsapás, három számolásra kilégzés, egy karcsapás, hónalj alatt kinézés és belégzés. Ja, és ezen kívül persze még a lábtempó is megy mellé. És oldalra megy a fej, nem előre. És oldalról is megy vissza. És fent a könyök, ujjhegy ér először a vízbe...
Rettentően sok mindenre kell figyelni. De úgy vagyok vele, ha megtanultam aerobik órát vezényelni, akkor ez is menni fog.
Nóri folyamatosan magyarázott és javított. Nagyon jól tanít. :)
Innen is nagy köszönet türelméért és a tanításokért.
Mert ma aztán rengeteget tanultam.
Még a mellúszást is átvettük, aztán én agyilag teljesen lefáradtam.
Beültünk a szaunába, és ott is az ironman-ről beszélgettünk, miközben egy bácsi folyamatosan mentát töltögetett a kövekre. A könnyem is belecsordult... Tele volt a szauna, és szerintem mindenki minket hallgatott. :)
Jó volt Nórival és Évivel ott ülni, a rajtról beszélni, tervezni. Még úgy is, hogy nagyon-nagyon messze van az a gyorsúszás. De ma - bár még a lábtempón és néhány elkapott kilégzésen kívül tovább nem jutottam - mégis úgy éreztem, meglesz ez.

Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy mégiscsak edző nélkül kell majd felkészülnöm. Így hozta az élet.
Nem lesz olyan profi a felkészülés, mint hogyha lenne szakszerű segítségem... de most már tudom azt, hogy nem vagyok egyedül. Sokan vannak körülöttem, akik sokféleképp segítenek - akár tudtukon kívül.
Akár a szakmai tudásukkal, akár emberileg, a személyiségükkel, akár az elkötelezettségükkel.
Mit hozott nekem ez a szakma?
Embereket.
Barátokat.
Célokat.
Egy más, egy új életet.

Nekem könnyű

A mai nap zsúfolt volt.
Reggel spinning a nénikkel, utána spinning Brilles csapattal.
Aztán Köki, spinning és trx - itt mindkét órán elszaladt velem a ló. :D Kicsit zúzós lett. Legalábbis úgy tűnt a vendégeken. De jó volt, szeretem ezt a csapatot, mert küzdenek. Akármit mondok nekik, megküzdenek vele. Ha óra végén 10,5 perces ülve tekerős, percenkénti ellenállás-növelős hegy van, mint ma, akkor is végigtolják. Minden egyes ellenállást. Minden egyes pedálfordulatot.

Aztán kiterveltünk holnapra egy csínytevést. De erről majd holnap. ;)

Ma futás volt előírva, hát futni voltam.
Elindulni kicsit nehéz volt, azt éreztem, hogy tegnap több kedvem volt a mai futáshoz.
De ez nem kedv kérdése. Menni kell és kész.

Elindultam.
Futás közben néha cikáznak gondolatok a fejemben, de leginkább üres vagyok.
Most az jutott eszembe, hogy olyan sokan mondják azt, hogy nekem könnyű. Könnyű felkészülni a versenyekre. Könnyű eljárni úszni, bringázni meg futni.
Nem fogok panaszáradatot elindítani, mert tényleg szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. És minden egyes óra feltölt lelkileg, szellemileg és fizikailag is. De ezért megdolgoztam. Nem pottyant az ölembe. És megdolgozom érte minden egyes nap, minden egyes órán. Valamikor jobban sikerül, valamikor nyilván kevésbé...
De attól még nem könnyű. Napi 4-5 óra megtartása után/között nem könnyű kimenni futni.Vagy úszni. Vagy felkelni 5:40-kor az egyetlen olyan reggelen, amikor aludhatnék 11-ig is, hogy kimehessek a városból tekerni.

Ez nem időhöz kötött. Nem attól függ, hogy kinek mennyire "könnyű". Mert senkinek nem az.
El kell dönteni, és kész. Ha csinálni akarod, csináld. Ha nem akarod, akkor ne gyárts kifogást.
Azért is írom ezt a blogot, hogy lássátok, nem megy ez pikk-pakk. Nekem nem. Még az elején vagyok, de most is néha nehéz elindulni. De megyek, és kész.

Aztán kikapcsoltam zombi-üzemmódba, és észre sem vettem, odaértem a Gellért-hegy lábához. Felfutás, lefutás. Háztól a leérkezésig 44:32. Aztán futás haza a rakparton. Olyan csodaszép fények és felhők voltak, futás közben készítettem pár képet.

Útvonal: Tétényi út - Gellért-hegy, Citadella - Tétényi út
Kalória: 850 kcal
Táv: 11,5 km
Átlag pulzus: 141
Max. pulzus (hegynek felfelé): 162
Idő: 1 óra 17 perc

*

Egy picit más.
A spinninggel kapcsolatosan volt néhány gondolatom, és ma cseréltem eszmét ebben a témában.
Megnyugtató, hogy mások is gondolkodnak úgy, ahogy én.
Nem szándékozom köveket dobálni. Nem szándékozom szakmai dolgokba belemenni, sőt, ezen a blogon egyáltalán nem akarok szakmai dolgokról írni.
Több oka is van, az egyik, hogy vannak nálam sokkal okosabb emberek, jó sok, és még kicsi mazsola vagyok ezen a területen, a tudásom hiányos - bár én képezném magam, de a képzések, hát... olyanok, amilyenek (majd erről is írok egyszer... :D).
A másik, hogy ezek abszolút szubjektív írások, én vagyok benne, az én véleményem, ami lehet helytelen és hibás is. Szívesen veszem mások véleményét is, de veszekedni, iszapbírkózni nem fogok.
Véleményem szerint(!!!) egy spinning oktató nem attól lesz hiteles, jó oktató, mert megveszi a legszebb, legjobb, legdrágább mezeket. Bringás gatyát. Amik mellesleg szerintem egy-egy ilyen órára tök feleslegesek. Persze, én is szoktam néha villogni a Meridás mezemben. :D Mert szép. :D
Nagyon sok csiszolnivaló van a technikámon, a tanításaimon, ezzel tisztában vagyok.
De az sokszor kicsapja nálam a biztosítékot, amikor egy "oktató" még életében nem látott bringát, és úgy próbálja megtanítani a vendégeinek, mi az a síkmenet, és neadjisten, mi az a hegymenet.
Nyilván korlátozottak a lehetőségeink, mert mégiscsak egy lendkerekes bringa-imitáción ülünk, na de akkor is. Ott van az ellenállás, a testtartás, a tekerés technikája, a kiállások. És a tanítás. Számomra nem mindegy, mit tanítok.
Nem megyek bele spirituális vackokba, mert minek??? Ez nem erről szól. Vagy visz a zene, vagy nem. Vagy jelent valamit, vagy nem. Ne akarjam már bemagyarázni, hogy mit kéne éreznie a vendégnek.
A bringázást próbálom tanítani. A tekerést. A küzdést. Az értelmes munkát.
Erre miért kell még ráhúzni mindenféle maszlagot?
És nem csoda, hogy ha bejön néha-néha egy-egy versenykerékpáros spinningre, úgy néz az oktatóra, ahogy. Olyan edző akar neki bármit is tanítani a tekerésről, aki soha nem tett meg egy kilométert sem igazi körülmények között? Elkeserítő. Vagy nem is: kiábrándító.
Hozzám sokan járnak közülük. Nem csak járnak, visszajárnak. Van aki végigtolja az órát úgy, ahogy azt én leprofiloztam. Van, aki a saját edzését végzi, "csak" a hangulat és a motiváció miatt jár. Ez is érdekes...
Tanulok tőlük. Sokat.

1122

Az első kilométerem. :)
Nem sok. De büszke vagyok rá.

Reggel volt két órám, egy gerinctréning és egy trx. Trx után még nyújtottunk egy kicsit, mert nagyon kell, és szerencsére még jobban van rá igény.
Aztán pakolás, és irány az uszoda. Csak hogy szokjam a vizet.

Őszintén?...
Útközben már jött néhány kifogásos gondolat. Hogy éhes vagyok. Meg ki tudja? Biztos nem lehet bemenni, mert versenyzők készülnek fel, vagy ilyesmi.
De mindezt útközben, úgyhogy csak odaértem.
Nem, nem megyek egyből a pénztárhoz. Lenézek, mennyien vannak. Jaj. Sok. Az egyes számú lassú medencében vannak vagy kilencen, a kettesben talán picit kevesebben. Á, el se férek én itt.
Úgy csinálok, mint aki még vár valakit. Gondolkodom.
Haza kéne menni. Minek is jöttem ide? Haza kéne menni.
(Ismerős ez valakinek???)

Aztán fogom magam, és odarongyolok a pénztárhoz. A néni kedves. Felcsatolja a karszalagot.
Az öltözős néni is kedves. Ma mindenki kedves.

Átcserélődtem pikk-pakk, és mentem is a medencébe. Akkor már nem voltak olyan sokan. A leglassabb medencében kezdtem, aztán eggyel beljebb mentem. Még mindig mellúszás, de gyors lábtempóval, mert majd csak vasárnap fogom megtanulni a gyorsúszás okosságait. Vagyis kezdeni. Nem baj, addig is szokom a vizet. Ma megint kb. két decivel kevesebb vizük maradt utánam, de már nem akartam minden egyes víznyelés után megfulladni. Az is valami.
(Néha azért volt olyan - nem túl szép - gondolatom, hogy a sáv közepén, háton kényelmesen úszkálgató bácsikkal és a két különböző sávból egymásnak átkiabáló nénikkel kéne valami csúnyát csinálni. De ez van. Itt én vagyok az új.)

Meglepően jól esett az úszás. 34 hossz, egy hossz 33 méter. 1,122 km. 38 perc alatt ment le. Ami még lassú ugyan, de még van 240 napom. :)
Egy órát kellett volna úsznom az edzésterv szerint, de ma nagyon hideg volt a víz. Az 1 km volt a cél, azon túl is mentem, szóval összességében én elégedett vagyok.

Aztán elmentem ebédelni. Találtam egy nagyon jó talponálló kajáldát a Budafoki útnál. Egy hentesüzlet, fiatal srácok az eladók, halál jó fejek. Nagy tömeg, az üzletembertől a munkásemberig, mindenféle ember. A hentespulton is tálcák, mert máshol már nem fértek el enni. Az üzlet csurig, és egy pillanatra meg is ijedtem, mert lány aztán nem volt rajtam kívül.
Nagyon jól készítik a csülköt, próbáljátok ki. (A nevét legközelebb nézem meg, ma éhes voltam. :D)

Utána hazajöttem aludni. És most írok.
Aztán még két óra. Cross training, ami nagyon jó lesz, már kész az óraterv, és utána stretching.
A holnapi Gellért-hegy futást meg már nagyon várom!

Spin!

Tegnap este megkaptam a heti edzésprogramot. És vele együtt a lecseszést is, merthogy nem jelzek vissza.
Nos. Hát. Ez így van. :)
Úgyhogy ma okos voltam, és elküldtem a múlt heti visszaemlékezésimet. 
És mivel tegnap elmeséltem kedves edzőmnek a Gellért-hegy meghódítása című produkciómat, máris beépítette a hetembe.
Ojvé! :) Ennek amúgy tényleg örülök.

A hét ilyen lesz:

Tegnap futottam.
Kedd, azaz ma, erőedzés. A múlt hetit csináltam meg még egyszer, jól esett, és ismertem a feladatokat. Pikk-pakk.
Szerda: 1 óra úszás.
Csütörtök: Gellért-hegy. Odafutás-felfutás-lefutás-hazafutás. 143-153 pulzusértékek között.
Péntek: 1 óra úszás.
Szombat: Gellért-hegy.
Vasárnap: úszás Nórival. :)
Plusz két olyan spinning (a saját órámon is lehet), ahol  a pulzusom 139-149 között van. (Ezt ma megpróbáltam mérni, és esélytelen, hogy saját órán tartsam. Ehhez be kell ülnöm máshoz.)
Hm. Tényleg bekeményítettünk. :D

Igazából nem baj, mert felpörget és feltölt az edzés. Motivál, visz előre. :)

És ezt beleviszem az óráimba is. Ezt a lelkesedést. :)
Ma is futunk spinningen. Sokat-sokat. :)
Kész a mix. Irány a KÖKI. :)

Ajaj. Új szerelem

Sejtettem én, hogy ez lesz.
Hiszen hónapok óta kerülgetjük egymást.
Azt ugyan nem gondoltam, hogy egy ilyen csodásan-borongós őszi napon tör majd rám a felismerés.

Ma futni akartam. Szeretem ezt az időt, futásra találták ki. Nekem.
Ahhoz nem volt kedvem, hogy a ház előtti rekortáron rójam a köröket. Az csak kicsit jobb, mint a futópad.
Kitaláltam, hogy felmegyek a Sváb-hegyre.
Aztán Évitől kaptam egy jobb ötletet: Gellért-hegy.
Miért is ne?

Beöltözés. Elindulás.
Bevallom férfiasan, a Gellért térig buszoztam, mert nem tudtam beleférne-e az odafutás, és most a hegy volt a cél. Nem akartam még a felfutás előtt elfáradni.
Buszról le, futásra fel.
Alig voltak a hegyen. Ami nem meglepő, így napközben, meg az idő is olyan, amikor csak az ilyenek mennek ki, mint én. :)
Felfelé futni annyira nem vicces. Nagyon élveztem, de nem volt vicces. Van az a sok, kis, hülye lépcső. Azokon felszaladni végképp nem vicces. Kétszer rövid sétába váltottam, pulzusnyugtatás végett. A max. 163 volt. Azt hittem, rosszabb lesz.
És egyszer csak felértem. Vagyis baromi hamar, 11:48 alatt. (Mármint nekem hamar...) Kicsit lenyújtottam a vádlim, aztán 1 perc múlva mentem is tovább. Futás lefelé. Másik irányba mentem, és a lefele út sokkal hosszabb lett. Élveztem. Minden egyes percet, minden egyes kanyart és falevelet. Lefelé futni pulzustartás szempontjából sokkal egyszerűbb volt, de nem könnyű. Lefelé meg kellett tartani magam, meg persze ott voltak a vizes-csúszós falevelek. Magam is meglepődtem azon, hogy egyszer sem csúsztam meg.
Nem csak betonutakon futottam, hanem talajon, köveken, ugyanis van egy jó kis szakasz, ahol a beton terepre vált.

Az Erzsébet-híd lábánál lyukadtam ki, az utolsó pár méter már csak lépcső volt, ott lesétáltam. 29:55 alatt értem le (ami azért vicces, 12 perc fel, 18 perc le).
Amint leértem, szaladtam tovább.
Egészen hazáig.
Ez volt 5 km, és erre fel jött még a Gellért-hegyi mókázás, amit most nem mértem.
A vége 59:32, 691 kcal, max. pulzus 163, átlag 145.

Fura érzés volt, így elfutni az emberek mellett  a járdán, olyan volt, mintha egészen más világban lennénk. Nem tudom, más is tapasztal-e ilyet futás közben. Kíváncsi lennék...
Én boldog voltam: a futástól felszabadultam, a "megcsináltam" érzéstől pedig büszke vagyok magamra.
Igen, azt hiszem, valóban más világban élünk...

Hát ilyen.
Új szerelem - a "régi" mellé. :)

Mert úgy a jó, ha tele van

Hétvége.
Faláblány remek mondatával szeretném kezdeni: "országútislány tervez, a spinnig edző - András - végez".
Igen, ez a hétvége ilyen volt.
A szombati cross tréning után (nem túl) kellemes izomlázzal ébredtem.
Persze - nem saját órámra sietve - szokás szerint elszüttyögtem az időt, és már reggelizni nem volt időm. Mindig reggelizem, mert anélkül nekem nem indul a nap. Nem baj, majd veszek valami vackot útközben... :S
Aha, persze. Csak azt felejtettem ki a számításból, hogy vasárnap van.
Beértem a Megába, ahol az ajtóban csupa-csupa várakozással és süteménnyel teli arc fogadott: gyülekezett a csapat a Kitöréses séta-party-ra. Annyira örültem, hogy még nem indultak el, és jó volt látni ezt a lelkes és mindenre(!!!) elszánt csapatot. :)
Míg átöltöztem, ők leléptek szépen. :)

Spinning.
A terv az volt, hogy csak lazán végigtekerem az órát 139-149-es pulzustartományban, 100-as pedálfordulattal.
Hát na ja. :D
András megkérdezte, nincs-e kedvem kiülni mellé.
Ajaj. András mellett tekerni? Mézesmadzag. Sejtettem ám a csapdát.
Hát, de megvan az edzéstervem, mert csak így kaptam "engedélyt" a mai spinningre...
Oké, ahogy gondolod. És csak néz rám.
Én már kezdtem beállítani a bringát, amikor gondoltam egyet, és mégis csak kitoltam András mellé.
Ajaj. Baj lesz. :D

Gyorsan előre szaladok, aztán majd vissza.
Életem egyik legjobb spinning órája volt. :)

Az óra brutál volt, nagyon jól felépített. Nem írom le a profilt, mert Andrásé. ;) De a szombati órám hasonló volt, bár nem annyira pedálfordulatban, inkább felépítésben.
Elindultunk. Nagyon jó zenék.
Aztán a hegyen András elkezdte locsolni a kerekemet. Ami roppant mókás volt, először nagyon könnyű lett az ellenállás, aztán azt hittem, hogy .... na, szerintem értitek. :D
Ő persze élvezte, hogy szenvedek, és ennek örömére ezt eljátszotta még egyszer.
Nagyon pörgött, nagyon ott volt. :)
Néztem a vendégeket, és láttam, hogy ők is roppantmód élvezik az tekerést és hajtják magukat. :)
Futottunk - hátszéllel. ;) Aki ott volt, azt tudja, miért írom ezt.
Vitt a zene, vitt az ellenállás, vitt a küzdés, de elsősorban vitt magával András. Mindenkit.

Jut eszembe: december 8-án spinning maraton!

Egy ilyen óra után kellett fejben átállnom gerinctréning-üzemmódba.
Segített a zene. Valahogy most olyan jól sikerült a gerinc-mix is. Mostanában nagyon érzem a zenét, és jó mixek jönnek ki a programból. (Igyekszem kiélvezni ezt az időszakot, míg el nem jön az újabb alkotói válságom.)
Tele volt szinte a terem. Erősítések, nyújtások. Jól esett.

Óra végére a kitörők is visszaérkeztek.
Csillogó szemek, kipirult arcok, lelkesek és elégedettek. :) Nagyon gratulálok innen is mindenkinek!!!
A következőre megyek én is veletek.
A képeket és a visszaérkezettek hangulatát látva,nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy most nem mentem.

Egy kis pihenő után még a csapat nagy részével bementünk nyújtani, mert úgy gondoltam, hogy rájuk férne. Meglepően sokan be is jöttek.
Oktatói pályafutásom egyik legnehezebb órája volt olyan szempontból, hogy nagyon nehezen tudtam őket fókuszálásra és elcsendesedésre bírni. (Ezt úgy kell olvasni, hogy tartottam órát általános iskola 1-4. osztályában is!)
Kb. fél órámba telt, és egy kislabdás masszázsba, mire csönd lett. Bár az is lehet, hogy addigra kezdett "elpárologni" belőlük az addig elfogyasztott alkohol.

Ez egy olyan nap volt, amikor nem akartam eljönni a Megából. Annyira jó volt minden, annyira jó volt az ott lévő az emberekékkel együtt lenni.

Zsúfolt, pihenő nélküli hétvége. De hát... úgy jó, ha tele van. :)

*

Tegnap beszéltem az edzőmmel is. Átnézte a teljesítmény-diagnosztika kiértékelését.
Persze a kevés folyadék miatt kaptam koppintást a fejemre.
Aztán gratulált. És ez nagyon, de nagyon jól esett.
Annyit mondott még, hogy egy átlag, de sportos ember max. 100 watt ellenállást bír el. Vagyis több, mint kétszer olyan erős vagyok, mint egy átlag-sportos ember. :)
Hát. Az is valami. :D
Ez most kellett azért...

Cross training

A mai egy olyan ritka nap lett volna, amikor tudok aludni. Addig, ameddig csak akarok. Naná, hogy ilyenkor már kora reggel csörög a telefonom, hogy aztán egy áradatot indítson el...
Szép tervek. Oké, én nem kapcsolom ki, de jövő héten másképp lesz. Mert ma begurultam. :D

Be volt tervezve az úszás, de nem néztem az időt, és elment magától. Csalódott voltam, de fél óráért nem érte volna meg.
Hétfőn pótlom, mert edzés nem maradhat el.

Napközben elolvastam Ironizáló lány mai bejegyzését, és egyszerűen le voltam nyűgözve ettől a hihetetlen mentális erőtől, fókusztól és elkötelezettségtől, amivel folyamatosan és rendíthetetlenül egyre közelebb halad a céljához.
Ma azt is láttam ebben az írásban, hogy ettől én még nagyon messze vagyok. Mármint a hegyi futástól. Szerettem volna ma velük menni - ha ma nem hosszú tempósat mennek, akkor meg is próbálom. De most kiderült számomra, ez kb. a tavaszra lesz aktuális nekem.
Kicsit sajnálom, mert nagyon jó a csapat. :) Nem baj, ott lesznek márciusban is. :)

Spinning: ma kettőt tartottam, és jól esett, jó volt a csapat. :) Nagy ellenállásos hegyes, és 100-104-es síkos.
Úgy felpörögtem, hogy megkívántam bemenni cross tréningre. :)
Azért volt ám dilemma: kávé Ironizáló lánnyal és Faláblánnyal - vagy még maradjak egy órát edzeni.
Az edzés csábított nagyon, tele voltam energiával, és rossz érzéssel amiatt, hogy kimaradt az úszás.
Így hát mentem cross-ra. :) Ha valaki megérti ezt, hát akkor ők azok. ;)

Az edzés nagyon jól esett, rég éreztem már ennyire jól magam, ennyire gyorsnak. Legalábbis magamhoz képest.
30 törzs extensio nagylabdán, 5 kg-os súllyal a tarkón
30 burpee
30 (ennek megkérdezem a nevét, mert ez az, amit mindig elfelejtek) trx-en
30-30 fekvőtámaszból steppad-ra "fel és leséta" tenyérrel (erre is kérdezek valami jobb megnevezést)
30 szakítás 25 kg-val
30-30 konzerv felülés
60 terpesz-zár szökdelés (az eredeti 30 steppadra szökdelés volt, de azt a sérülésem óta nem csinálom)
30 hindu push-up
minden percben 10 teljes felülés
2 kör
23:16 lett a vége nekem.

Aztán egy kicsit még pletykáltunk Nórival plankban, majd Dóri is csatlakozott hozzánk, míg a többiek is végeztek. :)
Én itt elbúcsúztam a társaságtól, ők még ugráltak egy kicsit guggolásból felfelé.

Végeredmény: most leesik mindkét karom, és egy csöppet beállt az egyenes hasizmom. :D

*

Beszéltem telefonon az edzőmmel, megkapta, megnézte a teljesítmény-diagnosztika értékelését.
Jövő héttől bekeményítünk. :) Jönnek a nehezebb edzések.
A hét a nem túl jó erőnlétem és a vizsgálat miatt elég laza lett, de nem bánom, mert ez most kellett.
Holnapra kaptam engedélyt a spinningre is, így mehetek Andráshoz. :)
Persze tök mást fogok csinálni, mint a többiek, de legalább nem unom magam halálra. :D
(Ja, amúgy holnap lesz a "kitöréses séta-party a Népligettől a Megafitness-ig, nagyon drukkolok az elvetemült résztvevőknek!!!!)
A holnapi edzés tehát 1 óra tekerés 100-as pedálfordulattal, 139-149-es pulzusértékek között. Utána tartok egy gerinctréninget, és még futok 5 km-t 149-159-es pulzussal.

Kalandjaim az úszómedencében

Ahogy egyre közelebb jött az idő, egyre nagyobb lett az a görcsöcske a gyomromban.
Úszás. Úszás. ÚSZÁS!!!! Jajjjjj.
Azt meg hogy?

Nem baj, menni kell.
Nyéki Imre Uszoda, lánykori nevén Kondorosi - a kiszemelt helyszín. Még nem voltam itt.
Egy megállóval hamarabb szálltam le a kelleténél, amivel már eleve felstresszeltem magam, mert időhöz voltam kötve - menni kell utána órát tartani.
Az épület igazi szocreál. Kívül, belül.
A pénztáros néni kedves. Ad karszalagot is. Lenn az öltözőnél a nénik morcosak, pedig próbáltam mosolyogni, hehe: első alkalom.
Kulcsért cserébe személyi igazolvány. Vagyis fordítva. :)
Leöltözés, felöltözés, papucs, törölköző, úszósapka, szemüveg, füldugó (amiből mellesleg nem jót vettem meg....).
Irány a medence.
Aztán irány vissza, mert elfelejtettem előzuhanyozni.
Szóval irány a medence.

Először kétségbeestem, aztán még utána is párszor, de először azért, mert nem találtam a lejáratot a vízbe. Tök gáz, tudom. De jelentem, meglett. Lépcsőn le, vízbe be, egyenesen a lassan úszóknak való sávba. Azért jó érzés, hogy gondoltak rám is. :D
Egy kicsi mellúszással (vagy valami hasonlóval) bemelegítettem. Két hossz.
Az első hossz végén jöttem rá, hogy az úszószemüveg még mindig a homlokomon figyel. Wow! Igazi profi - és ezt most már tudta rólam mindenki. :D
Oké, legyen egy kicsit más, mert gyorsúszni kell majd Gyékényesen. Lábtempó. Ezzel is mentem két hosszt. Figyeltem rá, hogy combból dolgozzak, ahogy azt olvastam.
Jó, ez is megvan. Még eggyel tovább. Beleteszem a fejem a vízbe. Nézem a medence alját. A technikám a következő (nem követendő példa!!!): fej kint van a vízből, belégzés. Fej betesz a víz alá, levegő benntart, benntart, benntart. Fej kiemel, levegő gyorsan kifúj, majd belégzés.
Igen, én is éreztem, hogy ez nagyon vicces....

Jó, akkor ezt hagyjuk. Marad a lábtempó. Aztán meg csak jöttek szembe, én meg benyeltem a vizet, orromon és a számon is. Persze köhögőroham. Megyek tovább: megint. Nem hiszem el!!!
Ezért előre is elnézést, de ezt gondoltam ekkor: oké, b.zd meg, kell a fenének ez a sz.r.
Kimásztam a medencéből, és leültem duzzogni.
Ez nekem nem fog menni. Megy a f.szom Nagyatádra.

Ránéztem az órára, kb. 10 perc telt azóta, hogy megérkeztem. Most komolyan: EZÉRT fizettem ki 1500 forintot???? Ki van zárva.
Visszavettem a sapkát, szemüveget, és visszamásztam a vízbe.
Semmi másra nem figyeltem, csak a lábamra. Ha ez megvan, majd megyek tovább.
Egyszer csak meglesz a többi is.
Végül 14 hosszt produkáltam (tudom, nem sok), fejben fáradtam el, hogy minden egyes lábcsapásra figyeltem.

És aztán meglepődtem, mennyire jól esett. Feltöltődtem.
Jó volt.

Gondoltam, megérdeklődöm, hogy van itt a felnőtt úszásoktatás. Hát, majd talán csak januárban indul. Aztán rám nézett a bácsi, és így szólt: felnőtt korban már nagyon nehéz ám, sőt, van akinél nem is lehet. Mondtam neki, hogy hát először is kösssssz, de a 'nem lehet' az nálam nem opció. És a január sem nagyon játszik.
Megkérdezem hát, van-e lehetőség személyi edzésre. Van, mondta a bácsi, de ha megmondja az árát, hanyatt esek. És így is lett. 8000 forint egy óra.
Na, kösz.
Akkor inkább küzdök egyedül....

Szombaton jön a második lecke. :D

Félelmek

Olvastam cikkeket, beszámolókat az ironmannel kapcsolatosan.
A versenyzők jó része évek óta sportol, nemhogy sportol, triatlonozik, évekig csak triatlonozik, míg végül elindul az ironmanen.
Én meg fogom magam, és egy váltó után, semmi versenyzői tapasztalattal odaállok majd a gyékényesi tó partjára????
Igen.

Aztán kaptam egy telefont az edzőmtől.
Hogy ő azt gondolja, hogy inkább 2014-ben menjek egyénire.
Hát nem.
Persze a csalódástól óvna.
Csakhogy. Én meg tudom csinálni. Meg fogom csinálni.
Megkértem, hogy ebben higgyen. Nem abban, hogy most képes lennék-e rá, hanem hogy én ezt már fejben összeraktam. Kész. És ott leszek. És át fogok menni a célon.
Megbeszéltük.
De azért rossz volt.
Nem kell, hogy bárki is higgyen bennem. Ezek után helyre kerültek a dolgok.
Tudom, hogy van, aki már most büszke rám. Tudom, hogy van, aki már a váltó után büszke volt rám. Ezt tudom. És ennek az embernek annyi mindent köszönhetek, hogy sose fogom tudni meghálálni. Persze, nem is kéri. :)

Aztán ma reggel is volt egy beszélgetés.
Hát hogy az a futás. Hogy fog az nekem menni?
Nem tudom, hogy. De fog. És kész. Ennyi.
Építem fel. Van még rá 246 napom.

És most itt az úszás. Minél közelebb kerülök a "medence széléhez" annál jobban érzem a görcsöcskét a gyomromban.
Fájni fog. Nehéz lesz. Béna leszek.
Nem baj.
Megyek, és lenyomom ezt is.
Csak menni kell tovább.
Csak csinálni kell.
Hogy fájjon. Hogy fejlődjek.
Hogy megcsináljam.

Ennyire egyszerű.
Nekem. Mert látom. Mert tudom.

Összevissza lettem. Ez most ilyen.
Tele vagyok érzésekkel....
Tele vagyok lendülettel.

Teljesítmény-diagnosztika

Érleltem egy ideig az írását, mert annyi impulzus ért, hogy meg kellett emészteni a dolgokat.
Jegyzeteket is készítettem, hogy mit akarok leírni nektek, és ajaj, hosszú lesz. Ajánlott álmos munkahelyi délutánra. :)

Tehát teljesítmény-diagnosztika a Cycling Sport Centerben. 
Az értesítő levélben megkaptam minden információt, amire szükségem volt, és ezek között például azt is olvastam, hogy pihenten menjen az ember lánya, a vizsgálat előtti 48 órában intenzív edzést ne végezzen, meg figyeljen a folyadék-bevitelre és a megfelelő étkezésre.
Hát őőőőő.... :)

Eljött hát a nagy nap.
Megterveztem gondosan az útvonalat, Kelenföldről a Váci út 47/B-ig, a Margit-szigeten át. Lassan, nyugisan tekertem, épp csak bemelegítésként.
A ház előtt vártam kicsit, mert korán odaértem, de aztán pár percre rá megérkezett Gergő, aki végül a tesztet vezette. Szimpatikus, jó magas srác. :)

Nagyon ideges voltam. Mondtam is neki. Mondta, hogy ez teljesen normális. :)
Ettől azért nem nyugodtam meg annyira.

Az első lépés volt, hogy öltözzek át nyári bringás cuccba. Oké, ez talán menni fog. A cipőt még nem vegyem vissza. Oké.
Míg átöltöztem, addig Gergő szétszedte Mankát, és ráerősítette egy állványra. Szegény Manka. Kerekek nélkül azért furán néz ki. :)

Beszélgetéssel kezdtünk, meg egy gyors kérdőívet kellett kitöltenem arról, hogy mennyit aludtam, mennyire érzem magam fáradtnak, nehéznek az izmaim. A szokásos adatokon kívül a munkámról is beszélgettünk. Itt egy kicsit leragadtunk, ugyanis arra volt kíváncsi, hogy tudom ezt beosztani, hogy fér bele az edzés; meg mondta, hogy így azért nem lesz túl egyszerű felkészülni. Hát, ha egyszerű lenne, mindenki ezt csinálná... Persze, kiderült az is, hogy a spinning nem sport (de erről akarok egy saját külön bejegyzést majd). :)
Felmerült még a nyújtás és a masszázs fontossága is, amire azért igyekszem figyelni (az utóbbira sajnos csak nagyon, nagyon igyekszem, de hamarosan lesz már több időm erre is). 
Kérdezte, hogy mi a cél, mire készülök (országút + ironman) mi a fő sportágam (erre valami más szót mondott, de most nem jut eszembe), hát naná, hogy az országúti kerékpár. Meg hogy melyiktől félek a legjobban. Úszás. Ez volt a válaszom ott, de igazán csak azért, mert ezt még egyáltalán nem tudom. Ugyanakkor ha jobban belegondolok, a futás a nagy kihívás. 3,8 km úszás és 180 km tekerés után még 42 km-t le kell(!) futni.
Na, de lépjünk tovább.
Kérdezte azt is, ki az edzőm. Én erre büszkén feleltem, hogy kettő is van ám! :) Pozsár Krisztián, aki az úszás-futás-bringa tervet írja, és Kovács Mátyás, aki az erősítésben, illetve az erő-állóképesség fejlesztésében segít.
Hát igen, egy edzővel már be sem érem.
Úgy tűnt, Gergő meglepődött azon, hogy erősítek is. De hát én ennek utánaolvastam okosan, egy jó bringás nem csak szép és gyors, hanem erős is. :D

Ezt követően átmentünk egy másik helyiségbe, ahol vérnyomás, véroxigén összetétel (ha jól emlékszem), aktuális pulzusszám; kétféleképp is megmérte a testzsírszázalékot, testsúly és magasságmérés történt.
Itt szóba került a paleo étrend is. 
Utána kaptam egy pulzusövet, és 5 perc pihenő következett.
Ez jó volt. Tudom, kicsit hülyén hangzik, de a napjaim állandó jövés-menésben telnek, zsivajban és zenében, és igencsak tudom értékelni ezeket a csendes, pihenős, megállós pillanatokat.
A nyugalmi pulzusmérés után már belebújhattam a cipőmbe, és visszamentünk a másik szobába. A szoba közepén állt egy szék, oda kellett leülnöm. Kezdtem megijedni, amikor Gergő nagy műgonddal gumikesztyűt cibált a kezére.
Őőőőő. Közölte, hogy akkor ő most vért fog venni a fülemből. Őőőő.... Mondtam is neki, hogy ez nem volt leírva az értesítő levélben. :D Nem fog fájni. És tényleg nem. Nem mondom persze, hogy élveztem, de na, végül csak megmaradtam.

És akkor a teszt.
Felpattantam Manka maradványaira, és Gergő elmagyarázta, hogy mit fogok csinálni, hogyan, mi van az előttem lévő kijelzőn, és amúgy is. Kérdeztem, hogy mennyi idő kb. Olyan fél óra, plusz-mínusz 10 perc, mert hát ameddig bírom. Oké, tehát fél óra. (Meg ahogy azt én elképzeltem....)
Kétféleképp "lehet" kiszállni a dologból: vagy 50 alá esik a pedálfordulat, és megáll a mérés, vagy megyek, ameddig bírok, és a végén nyomok egy sprintet. Azt már tudtam, melyiket fogom választani. ;)

Elindultam. Olyan pedálfordulattal, amin edzeni szoktam. 100 watt, 100-105-ös rpm. A terhelés 3 percenként növekedett 20 wattal. Egy darabig ment a 100 körüli pörgetés, aztán ahogy nőtt az ellenállás, nőtt a pulzusom, csökkent a levegőm, és csökkent a pedálfordulatom.
Elmondanám, hogy ez így nagyon egyszerűnek tűnik - az is -, de nem volt vicces. :)
Nehéz volt. Nagyon kellett küzdeni, nagyon ott kellett lenni fejben. Pulzus, watt, pedálfordulat, hogy minél tovább bírjam, és a tetejébe még 3 percenként vért is vett a fülemből Gergő. Életemben nem izzadtam még meg ennyire.
21 percnél szálltam ki, olyan 78-ig engedtem leesni a pedálfordulatot. Sprinttel zártam. 181-ig ment fel a pulzusom. Itt két dolgot rögtön éreztem: mehettem volna még lejjebb a pedálfordulattal, és akkor még bírom tovább (? talán...), illetve a sprintbe még fért volna bele 5-6 ütés. De ennyi jutott most.
Ami rettenetesen jó volt, hogy Gergő folyamatosan biztatott, amikor csak egy picit is lassult a pedálfordulat, vagy egy pillanatra elbizonytalanodtam.
Sprint vége. 5 percig még a bringán ültem, pulzusmérés.
Aztán vissza vérnyomás, véroxigén összetétel, és ismét pulzus.
Végül 10 perc levezető tekerés következett.

Aztán zuhany.

Háttér.
Összességben nagyon örülök, hogy elmentem, ajánlották a helyet, de innentől kezdve én is csak őket fogom ajánlani tovább. Nagyon profik.
Gergő türelmes volt, és látszott rajta, hogy abszolút magabiztos és szilárd a tudása, de nem "csak" ezen a területen, hanem az ide kapcsolódó dolgokat is ismeri, tudja a hátterüket.
Februárban, az alapozás végén megyek vissza. Szerintem ezzel el is mondtam mindent a minőségről. ;)
Kiértékelt, részteles eredmény 2-3 nap múlva érkezik majd. (Postaláda ellenőrzés naponta sokszor. :D)

Érzések.
Őszintén szólva, csalódott voltam. Magamban csalódtam, mert többet vártam - magamtól. Az, hogy 21 perccel szálltam ki a mérésből, elég rosszul érintett.
Összességében viszont nagyon örülök, hogy megcsináltam.
Tanulásként fogom fel, és kész.
Megtanultam azt, hogy erre ugyanúgy rá kell készülni (persze inkább pihenésben és fejben), mint egy versenyre. A februári mérés előtt kiveszek majd 2 nap szabadságot. Kell a pihenő, kell a minőségi alvás. Ez nekem most nem volt meg. Nem tudtam rendesen enni, mert egyszerűen nem ment le a kaja. Hát így sem jó. Inni is többet kell, de összességében. Nem csak előtte való nap. Az ember kicsi lelkének is némiképp rendben kell lennie. Erre is figyelni kell.
És megtanultam azt is, hogy innen csak fejlődni lehet. És onnan is, ahol februárban leszek. :) És minden egyes mérés és verseny után. :)

Úszócucc

A heti edzésem elég szottyos lesz, tekintve, hogy az erőnlétem a béka segge alatt....
Mára ugyan engedélyezve volt, de javasolva nem az erőedzés, és Matyi egész megijedt, mikor ma reggel meglátott, úgyhogy jobbnak láttam, ha a mai edzést valóban kihagyom.
Lazsálni mondjuk így sem fogok, mert ma összesen öt spinningem van, ebből még három vissza.

Szerda pihenőnap (vagyis a meglévő óráim mellé nincs más).
Csütörtökön megyek úszni. Itt egyelőre nem kell semmit néznem, csak a gyorsúszás technikáját kéne próbálhatnom (ehhez annyit tennék hozzá: höhö.) Na, majd meglátjuk azt a bizonyos "technikát".
Péntek megint pihenő.
Szombat úszás.
Vasárnap futás.

Az úszásról jut eszembe.
Megvettem az úszócuccokat. :) Egy nagy rakás úszódresszt felpróbáltam, mire megtaláltam a tökéletest. :)
Arénás lett végül. A Hervisbe mentem el, volt oda most egy olcsóbbító kuponom, szóval mindegy. Jó lesz az.
Nem ez volt a szempont, de akkora boldogság számomra, hogy a fürdőruha (sötétkék-pink), az úszósapka (sötétkék) és a szemüveg (átlátszó-pink) is színben passzol egymáshoz. :) Jól van, na. Mégiscsak lányból vagyok, vagy mifene. :D

Most ennyi.
Ebédelek. Aztán alszom 1,5 órát. Aztán mixelek egyet, és megyek órát tartani. ;)

Téli hangulatok

Szombaton meséltem egy kedves ismerősömnek, hogy mennyire szeretem ezt az időszakot - minden évben. A november-decembert.
Szeretem a hideget, hogy soha nincs teljes fényesség, mindent beborít ez a titokzatos, puha szürkeség. Az emberek általában ilyenkor besietnek a lakásaikba, kiüresedik a város - én meg megyek sokat sétálni. :)
Szeretem ezeket az idő-hangulatokat. A koppanós, fagyott hideget.
Szeretem, hogy reggel korán megyek órát tartani, és amikor hó van és csend, én lépek rá először erre a puhaságra.
Nem az ünnepeket szeretem, mert azokkal nem nagyon tudok mit kezdeni - a hangulatokkal viszont annál inkább.

És megkérdezte, számomra milyen lenne egy ilyen hangulat a lakásban. Aztán itt el is veszített a beszélgetésből, mert elindult az álmodozás. :)
Kell fehér, meleg fényű, nem villogó égősor az ablakra. Vagy hópehely alakú. És kell fenyő. De olyan igazi, a mi kertünkből való, illatos, egészséges ezüstfenyő. Olyan, amit a nagypapám szokott ilyenkor kiásni, és behozni cserépben, amíg akkora, hogy még befér a házba.
És kell ezüst meg arany, ami csillog. Meg narancs. És fahéj
Nem giccses, nem sok, harmonikus és hangulatos.
És nem használnám a lámpafényt.
Egy ilyen hangulatban egy nagy fehér fotelből, puha pokrócba csavarodva nézném a hóesést...

Tavaly télen beleszerettem egy kompozícióba. Az Astorián van egy műkereskedő, nem jut eszembe a neve, de nem is fontos. Tavaly ebben az időszakban ki volt téve a kirakatba egy havas, városi életkép-makett, kicsit a képekről látott, régi-régi Andrássy útra emlékeztetett. Az egésznek annyira melegséges és megkapó volt a hangulata, hogy teljesen lenyűgözött, és megfogott.
Elhatároztam, hogy megveszem. Mert nekem ez kell. Aztán sose lett elég bátorságom hozzá, hogy bemenjek egy ilyen helyre. De minden nap arra mentem haza. Aztán egyszer csak elmúlt december, és eltűnt a kirakatból....

Össze-vissza, mindenfelé

Szombat reggel.
Úgy aludtam volna még, de menni kell tekerni, meg Mankát is el kell vinni a szervizbe. Kissé nyikorog szegénykém hajtóműve....

Elindultam hát, ki ebbe a csodás őszbe, a szép-új hófehér thermo felsőmben. :) Attól, hogy hűvösebbre fordult az idő, még simán bringaidő van. Ennek örülök nagyon, mert ha így marad, még sokáig kinn tudok lenni, nem csak futni, hanem tekerni is. Beszereztem egy thermo nadrágot és egy nyakmelegítőt is, nagyon hasznos és jó dolgok ezek.
Meglepően üres volt a város. Nem szeretek itt élni, nagyon nem. Bringázni főleg nem, de most valahogy mégis jól esett. Nem is mentem ki a városból, itt tekertem bent, össze-vissza, mindenfelé. Regenerálót, mert nem vagyok a toppon.

Aztán kb. félidőben felkanyarodtam a Nagyenyed utcához, most már csak oda járok szervizelni, vagy bringás dolgokat venni. Annyira nagyon jó fejek, kedvesek és értenek is ahhoz, amit csinálnak. És akármikor megyek is vissza, mindig emlékeznek a legutóbbi beszélgetésünkre, így pl. amikor versenyek után mentem vissza, az volt az első, hogy megkérdezték, hogy sikerült.
Ezek amolyan apró emberi dolgok, de így kicsi mazsolaként is azt érzem, hogy figyelnek rám.

Vettem sisak alá való sapkát, meg egy kendőt - ezt már pár hete meghozták nekem, csak nem volt érkezésem elmenni érte, és megvártak vele -, illetve kamáslit. Ez utóbbi rettenet csúnya, és nem látszik a csodaszép Mavic cipellőm (oké, pont ez a célja), de ez van. :D

Volt épp az üzletben egy apuka, a fia épp egy Merida Big-Nine bringát vitt próbakörre. A srác ránézésre olyan 15 év körül lehetett (bár ebben nagyon nem vagyok jó, szóval...).
Meglátták az Ironman-es kulacsom - mert természetesen folyamatosan ezzel villogok, de nem ez az elsődleges ok, hogy mindig ez van a bringámon, hanem mert minden egyes alkalommal, mikor ránézek, emlékeztetem magam, hova tartok -, egyből valaki lettem. :) De bevallottam az igazat, és mondtam, hogy most még csak váltóban, és most kezdtem, és különben is, de 2013-ban egyéni, meg tókörök.
Kiderült, a srác 10 éve triatlonozik (ebből is gondoltam, hogy talán a korát tekintve melléfogtam).
Jelenlegi bringája egy Merida Reacto (ami cirka 1.750.000 forint).
Aztán elkezdett érdeklődni a karbon kerekről, és okosan figyeltem, mert az volt az én nagy tervem, hogy a hátsó kerekem én is lecserélem majd a versenyekre. De aztán elszontyolódtam, mert olyan árakkal kezdtek dobálózni, hogy még na. Az olcsóbb szett olyan 200-300 ezer, ami már jobb az 500-600 ezer körül van.
Szegény Manka alig került annyiba, mint az "olcsóbbik" szett, pedig nekem nagyon fájt az ára. :D
Érdekes volt megint rádöbbenni, hogy vannak emberek, akik ennyire más világban élnek, mint én...

A délutáni spinning nagyon jó volt. Ismét. A második óra meg különösen, ugyanis elfogyott minden bringa. Szombaton. Délután. És ahogy végignéztem a termet, egy olyan jóleső érzés volt bennem, meg voltam hatva. (Ajjjjjajjj. Azt hiszem, öregszem. Ez a meghatódás-dolog mostanában gyakran előfordul. :D)
Hihetetlen jó érzés, amikor ennyi ember egyszerre emelkedik el a nyeregből, együtt érzi az ütemet, együtt küzd... és mosolyog. :)

Ma reggel pedig egy érdekes kihívás elé állított a technika, a teremben nem működött a zenelejátszó (és még a falióra is megállt), és így "csendben" tartottam a gerinctréninget. Az elején fura volt a nagy csönd, néha úgy éreztem, hogy még a levegőt is visszatartják a vendégek. :D Aztán feloldódott a hangulat, főleg a fitball-os páros gyakorlatoknál. :)
Köszönet a mai csapatnak a remek munkáért, hogy a nem túl tökéletes körülmények ellenére tökéletes munkát végeztetek. ;)

A mai futás szintén elmaradt, de ez az edzőm javaslatára. Rám nézett, és közölte, hogy ma ne csináljak semmit. Hát... csodaszép látvány lehettem.... :D