Szeretem a hideget, hogy soha nincs teljes fényesség, mindent beborít ez a titokzatos, puha szürkeség. Az emberek általában ilyenkor besietnek a lakásaikba, kiüresedik a város - én meg megyek sokat sétálni. :)
Szeretem ezeket az idő-hangulatokat. A koppanós, fagyott hideget.
Szeretem, hogy reggel korán megyek órát tartani, és amikor hó van és csend, én lépek rá először erre a puhaságra.
Nem az ünnepeket szeretem, mert azokkal nem nagyon tudok mit kezdeni - a hangulatokkal viszont annál inkább.
És megkérdezte, számomra milyen lenne egy ilyen hangulat a lakásban. Aztán itt el is veszített a beszélgetésből, mert elindult az álmodozás. :)
Kell fehér, meleg fényű, nem villogó égősor az ablakra. Vagy hópehely alakú. És kell fenyő. De olyan igazi, a mi kertünkből való, illatos, egészséges ezüstfenyő. Olyan, amit a nagypapám szokott ilyenkor kiásni, és behozni cserépben, amíg akkora, hogy még befér a házba.
És kell ezüst meg arany, ami csillog. Meg narancs. És fahéj
Nem giccses, nem sok, harmonikus és hangulatos.
És nem használnám a lámpafényt.
Egy ilyen hangulatban egy nagy fehér fotelből, puha pokrócba csavarodva nézném a hóesést...
Tavaly télen beleszerettem egy kompozícióba. Az Astorián van egy műkereskedő, nem jut eszembe a neve, de nem is fontos. Tavaly ebben az időszakban ki volt téve a kirakatba egy havas, városi életkép-makett, kicsit a képekről látott, régi-régi Andrássy útra emlékeztetett. Az egésznek annyira melegséges és megkapó volt a hangulata, hogy teljesen lenyűgözött, és megfogott.
Elhatároztam, hogy megveszem. Mert nekem ez kell. Aztán sose lett elég bátorságom hozzá, hogy bemenjek egy ilyen helyre. De minden nap arra mentem haza. Aztán egyszer csak elmúlt december, és eltűnt a kirakatból....
szép írás lett nagyon :)
VálaszTörlés