Bárányfelhő

Egyedül vagyunk a világban, mégis számtalan szállal kapcsolódunk egymáshoz.
Végtelen sok szálon, de sosem egészen. Valami halvány hiányérzet megmarad.
Így aztán minden ismétlődik újra és újra, keresve a tökéletest.
Ami nincs.

Most, hogy ezt megoldottam, már nem is kell ezen tovább görcsölni. :D
Egész egyszerűen menni kell, csinálni a dolgokat, élni az életet, fejlődni - és kész.

Sokat sétálok mostanában. Az egyik terembe gyalog megyek, onnan gyalog jövök. Ami naponta (amikor ott tartok órát) több, mint egy óra időt ad magamra, gondolkodó-időt, vagy semmi-időt.

Ma azon gondolkodtam, hogy kapcsolódunk egymáshoz, mi, emberek. És miként. Hogyan kerülnek be emberek az életembe. És hogyan, miért maradnak meg. És mitől lehet az, hogy valakiből vendégem lesz, és örülök neki, hogy jön, és ő is örül, hogy jön, de van akivel sokkal mélyebb szinten kapcsolódunk. Lelki síkon. Vagy mi.

 

Amikor elindultam ezen a pályán, az volt az egyik célom, hogy "csapatot, társaságot építsek". Hogy olyanok legyenek az óráim, ahol a vendégek is barátként tekintenek egymásra, vagy mint egy barátságos csapatra, és én is részese lehetek ennek valamilyen szinten.
Azóta már eltelt egy kis idő, és jó érzés, könnyekig hatóan néha, hogy ezt sikerült mindenhol elérni. És sokkal többet is. Azóta sokkal szövevényesebb, bonyolultabb szálakon kötődöm ide. Itt élem az életem, itt dolgozom, itt tanulok, itt vannak a barátaim, mestereim, és itt vannak a saját, kis, nyomorék intrikáim is.

A fene se gondolta annak idején, hogy ide fogok kilyukadni.
Fitnesz, sport, versenyzés?
Ha öt éve bármelyik ismerősömet megkérdezi erről valaki, kiröhögte volna. De én is.

Nem tudom, merre tart az életem, de ez nem is fontos. A jövőt nem tudom alakítani. A jelent sem nagyon, de talán némi hatással tudok lenni rá. Elfogadom, és kész.

Most megint változik valami. Bennem. Talán körülöttem is. A változás, fejlődés előtt mindig itt a várakozás. Aztán egyszerre csak itt az új.
Hogy mi ez? Sosem tudom. Sem előre, sem utólag. Csak más lett. Más lesz.

Valahogy bármi is történik az életemben, mindig hiszek a "csodában". Hiszek a változásban, a fejlődésben. Az emberekben. Hogy egyszer csak minden jó lesz. Hogy mindennek oka van. Még ha nem is értem ezeket. Nem kell.

Pénteken indul a felvételi jelentkezés. Alig várom, hogy kitölthessem a jelentkezési lapot. Éveket vártam ezzel. Hogy miért, nem tudom. Most jött el az idő. (Itt szeretnélek megkérni benneteket, hogy ne jelentkezzetek túl sokan kertészmérnöknek, mert idén egyből be is akarok kerülni. ;) A legfontosabb oka ennek, hogy Zoltán leendő kertjébe egy hatalmas - undorítóan giccses és gusztustalan - tujahattyút kell majd terveznem. :D)

Február végén megyek az idei év első továbbképzésére. Nagyon várom. Most csak ezek lebegnek előttem. A lehetőségek, amik várnak idén.
Lehetőségek minden téren.
Emberi kapcsolat oldalról.
Szakmai oldalról.
A versenyzés oldaláról.

Nyilván érnek csalódások. Kerültek és kerülnek ki olyan emberek az életemből, akik számomra fontosak. El kell engednem őket. Nem tudok mindenkinek megfelelni...

Egy kedves barátnőm valamelyik nap felhívott. Képzésnap után volt. Lelkesen mesélte, az volt az egyik feladatuk, hogy egy kis papírkára le kellett írniuk a legnagyobb félelmüket.
Nekem gondolkodnom sem kellett rajta, mi az enyém.
Aztán arra gondoltam, ez milyen durva már. Ha megkérdik például, mi az "életem legnagyobb álma", nem tudnék rá válaszolni, mert nekem ilyenem nincs. De legnagyobb félelmem az van.

"Életem legnagyobb álma"...
Nem teljesen igaz, amit az előbb írtam.
Egy olyan "dolog" van, amit mindenképp meg akarok élni, amíg vagyok.
El akarok menni többhetes hajóútra jégtörővel az északi sarkra. Évek óta gyűjtöm a katalógusokat. :)

És mi a legnagyobb félelmem?
Az, hogy egyedül maradok...

Patchwork

Az alapozás, a kényelmes edzegetés ezennel véget ért. Megkaptam a következő három hónap edzéstervét, amolyan kellemesen bokalefosós lesz.
Úszás: heti 2 x 2 óra.
Bringa: egyelőre spinning, aztán jóidőkor heti 150 km körüli karika.
Erősítés. Csak hogy szép is legyek. :) És meg tudjam csinálni a kézállást egy kézzel.
Futás: na, itt az izgalmas rész. Heti 3 x.
Első hét: 10 km, 10 km, 20 km.
Második hét: 10 km, 10 km, 21 km.
És így szépen, okosan minden héten eggyel feljebb. A cél az, hogy három hónap múlva meglegyen a 30 km.
És bármi (úgy értem: BÁRMI) történik, a hosszú futásnak MEG KELL lennie.
Ma ezen agyaltam egész nap. Oké, oké. De ezt már basszus, keményen logisztikázni kell...

Ma reggel gerinctréning után egy "bringás" spinning, majd rögtön felpattantam a futópadra, és le is nyomtam az első tízest. Jó volt, jó érzés volt. :)
Bár közben lenyomorodtam, ami nem tetszett annyira. A jobb lábfejem belső talpéle olyan szinten megfájdult, hogy a futás után kissé stikkes lett a járásom (ami azóta is tart), de a futással nem álltam meg. Nem tudom, mi lehetett a baj, mert a cipőm jó... Remélem, nem lesz több ilyen. Nem kérem.

*

Ma hazaérkezvén a postaládáknál belebotlottam egy lakóba. A srác épp előttem ért be a kapun, bringával. Spd, sisak, szemüveg, téli cucc, minden, ami kell. Nem bírtam megállni, mondtam neki, hogy irigylem, amiért ilyen időben ki tud menni.
Mondta, hogy csak meleg ruha kell. Persze nekem nem ez a bajom, hanem megyek egy métert a havon, és ezalatt kettőt borulok. Aztán elkezdte magyarázni, hogy ő sem a versenybringájával megy ilyenkor. Az országútijára nagyon vigyáz, télen fel sem ül rá. Há! Találtam még egy bringást. :) Nem minden országútis bunkó. ;)

*

Kicsit visszafelé haladok az idővel.
Szombaton egy "érdekes" spinning élményben volt részem, részünk. A hangtechnika ördöge... hm... miatt 20 perc késéssel tudtunk elindulni. Ezalatt az idő alatt már fel is adtam, hogy megszólal a cédém. Úgyhogy elindítottam az órát - zene nélküli tekeréssel. Nem könnyű így tanítani. De a csapat (közel teltház) mégis eltalálta a pedálfordulatot, az ellenállást. Hát hiába... :)

*

Ma futás közben azon agyaltam, hogy ironman.
Azon agyaltam, hogy már csak háromszor kell odapakolni ezt a távot a maihoz "és kész". Nem tűnik lehetetlennek.
Ja, és úgy néz ki, megvan a segítőm is. :) Bár még messze van július (a fenét van messze...), de úgy tűnik, sikerült egy megbízható emberkét találnom. Vagyis helyesebben: ő ajánlotta fel, és ez nagyon-nagyon jól esett. Csak még szereznem kell neki is tészta-parti jegyet.

Nevezés: OK

Aztán egy időre lecsillapodok már.
De most még mindig ironman. :)
Elutaltam a pénzt. Muszáj, mert aztán Pató Pálné lesz belőlem, és husssssss..... elmegy az utolsó utáni idő is.
Aztán felmentem az ironman.hu-ra. És megláttam sok-sok ismerős nevet. :) Annyira nagyon jó lesz ezekkel az emberekkel együtt. :)

Nevezés: OK.
És itt, mikor ezt megláttam, kifehérítve a sorom, OK-val a nevezésnél - jöttem rá, hogy hajaj, nem vagyok normális.
Vagyis ezt már eddig is tudtam, de most újra szembesültem vele.
És jó érzés volt. :)

Nagyatád! MEGYEEEEEK!

Tegnap Tamással egyeztettük még az utolsókat a jelentkezéssel kapcsolatosan. Ma reggel jött tőle az sms: "Beneveztem;))))"
Büszke vagyok rá. :)

*

A tegnapi nap tekeréseit nagyon élveztem. Megtaláltam ismét a hangom. Megtaláltam a tanításaimat. Igazából kerékpáros edzésként neveztem meg óra előtt a vendégeknek a profilt. És jóóóó volt. :)
A visszajelzés? Alacsony-közepes pulzustartományban haltunk meg. Jólesően.
Örülök neki, hogy egyre többen jöttök pulzusmérővel edzeni. Így tényleg van is értelme a dolognak.
Lesz még jó pár ilyen óra. Alapozunk, drágáim. :)
Együtt készülünk Nagyatádra.

Az esti óra előtt ezzel lepett meg a "bulisarok": 

Ők a vidám részleg az órán. Bármit csinálok velük, még akkor is lelkesek, mosolygósak és beszélgetősek maradnak. ♥

*

Két apró, de nekem nagyon jó élményem volt még, amit feltétlen meg kell osztanom veletek.
Egyes pont: szombaton Mátyás megdicsérte a fekvőtámaszomat.
Kettes pont: sarokemelővel ugyan, de meg tudom csinálni a pistolt (egylábas guggolás). Ennek örömére csináltam belőle kicsit a Kökiben is, kicsit itthon, kicsit a Kismegában, aminek eredményeképp izomlázam lett a feszítőmben és a vádlimban. Nem kicsit. :)
Így örömködjön az ember lánya...

Harcos vagyok :)

Szombat reggel elküldtem a jelentkezésemet a nagyatádi ironman-re. Ezzel túl nagy titkot nem árultam el, mert hát ezt már sokan tudtátok.
Azóta megint nagyon izgatott és lelkes vagyok. Naná.
Szeretném mindenkinek elmondani.
Nem fogom persze, mert egyrészt szerintem már unjátok :D, másrészt meg, messze van még.
De nekem most vált visszacsinálhatatlanná. Végérvényessé. Az utammá. A sajátommá.
Persze, alapozgatok, miegymás, de most már itt az írott visszaigazolás a nevemmel.
Úristen. Az én nevemmel...

Ma felhívott az edzőm. Azt mondta, büszke rám. A bátorságomért. Hogy mondhat bárki, bármit, nem érdekel, megyek és megcsinálom.
Ez nagyon jó érzés volt. :)

Valójában hülyeség lesz, amit most írok, de sebaj. Ehhez már hozzá vagytok edződve. :D
Amikor tavaly a gyékényesi tó partján vártuk vissza az egyéni versenyzőket, egyszerűen lenyűgözött, hogy név szerint mindenkit megemlítettek.
Arra gondoltam, hogy milyen jó érzés lesz hallani a saját nevem, amikor kimászok valahogy a tóból. Vagy amikor bringával a fordítóhoz érek. Vagy amikor beérek a célba.
Nekem ez valahogy olyan nagy dolognak tűnik.
Ugye? :) Mondtam én, hogy hülyeség. :D

Több dolog is van, amiért már "csakazértis" megcsinálom.
Az egyik, hogy annak a két embernek, akik folyamatosan megpróbálnak lebeszélni erről - valami csúnyát mondhassak a végén. :D
Azok miatt az emberek miatt, akik valamilyen úton, módon a hatásomra(?) jönnek el a versenyre - akár egyéniben, akár váltóban.
Illetve azok miatt az emberek miatt, akiktől olyan visszajelzéseket kapok, akár személyesen, akár üzenetben, amik egyszerűen megadják azt az energialöketet, ami nem enged egy pillanatra sem megállni.

Letisztultak bennem a lelki dolgok. Tiszta fejjel, felszabadultan megyek tovább. Egy olyan különleges csapattal, akikkel érdemes és jó együtt dolgozni.
A spinninges csapat. A gerinctréningesek. Mátyás cross csapata. :)
Itt van az az erő, ami miatt egyszerűen nem is tudnék szétesni. Csapat, és igen, köztük vannak már barátok is. És ez jó.

Vasárnap reggel nagyon örültem, hogy megcsörrent az ébresztőm. Ugyanis rosszat álmodtam.
Azt álmodtam, hogy Nagyatádon voltunk. Versenynap, szombat reggel. Felébredtem, ránéztem az órára, 7:45 volt. Tudtam, hogy lekésem a rajtot Gyékényesen. Ááááá! Itt hagytak! Kétségbeesetten próbáltam találni valakit, aki átvisz. Nem volt senki.
Nem volt jó érzés így ébredni.
De már ez is csak a várakozás miatt van.

Facebook-on csatlakoztam az ironman felkészülő csapathoz. Olvasgatom őket. Már nem stresszel az, ahogy ki, mit csinált eddig, hogy én még csak három bringás versenyt tudhatok magam mögött.

Ezt egy kedves kollégámtól kaptam: ":)) Neked pedig hatalmas gratula a nagy versenyedre történő bejelentkezésre. Én egy dolgot tudok ehhez még mondani: csak és kizárólag magad ellen versenyzel. Illetve nem is magad ellen, hanem magaddal. A cél, hogy teljesítsd, hogy magad elvárásainak megfelelően teljesítsd a távot. NE nézd mások idejét, NE nézd másik teljesítményét, NE foglalkozz senkivel, csak magaddal! (Biztos eleve így állsz hozzá, de mivel benned a versenyszellem, ezért gondoltam megemlítem.) Szóval csak és kizárólag TE MAGAD vagy! Senkivel ne foglalkozz!!"

Szóval így.

Az országútis, az ultramaraton futó, meg a személyi edző

Mert még mindig itt vagytok, hát írom tovább. :)

Egy gyors heti összegzés.
Hétfőn érdekes spinningben volt részem.
Bizonyára emlékeztek, akkor volt az a nagy, meglepetés-hóesés. Őszintén szólva, egyáltalán nem számítottam senkire sem, hogy eljön órára. Meg is lepődtem, amikor hárman lettek végül. Attól volt érdekes, mert volt egy ultramaraton futó hölgy, aki kb. az egész órát végigfutotta. Volt egy országútis fiatalember, aki kb. az egész órát végigülte. És volt egy személyi edző lányzó, aki dolgozott velem. Ennek ellenére valahogy mégis nagyon egyben volt az óra. Nem éreztem azt, hogy mindenki megy a saját feje után. Persze mindenki mást csinált, de az én "vezényletem" alatt. Élveztem nagyon ezt az órát. :)

A héten sokat futottam. Futópadon. Azért még mindig nehéz fejben összerakni ezt a futópados dolgot. Ez van. Nemsokára tavasz. Akkor már végre elfelejthetem ezt a vackot. :)

*

Amikor elindultam ezen a pályán, tudtam, hogy nem fogok megállni sosem a képzésekkel. Annyi olyan tudás, szemlélet és gyakorlat van, amit szeretnék beépíteni az óráimba, az életembe.
Aki jár hozzám, az tudja is ezt (legalábbis remélem :D). Pl. nálam egy gerinctréning nem csupán gyakorlatok sokasága. Próbálom úgy építeni az órákat, hogy a léleknek is jól essen.
Valahogy úgy képzeltem el már az elején is, hogy az edzéseknek ki kell egészíteniük egymást. Nem lehet egyoldalúan edzeni, ebből következik, hogy így nem lehet (vagyis lehet, csak nem érdemes) egyoldalúan órát tartani.
Ezért is van az, hogy különböző területekről közelítem meg a fitneszt.
Alakformáló, spinning, gerinctréning, stretching, dinamikus jóga, trx, cross training, senior órák. Legalábbis ez a jelen. ;) Nemsokára bővül a repertoár.
Kicsit hosszú lett a bevezető. De mindjárt rátérek a lényegre. Vagyis, egyszer csak biztos.

Fontos számomra a hitelesség. Ha magyarázok valamit, akkor azt gondoljam is már úgy tényleg.
Ha órát tartok, akkor 100% ott vagyok. Nem számít semmi más, csak a vendégek és az óra folyama.
Szeretem, amit csinálok. És szeretem a csapatot, akikkel együtt dolgozom. 
Ez az egyik.

A másik. Szintén hitelesség, csak egy másik oldalról.
Azt látom, hogy a vendégek egy jó része azt tartja jó órának, ha szétcsapja magát; ha mérné a pulzusát, az óra kiakadna, óra közben meghal, aztán remegő lábakkal valahogy visszavánszorog az öltözőbe.
Néha ilyen is kell. Ez rendben is van. De azt azért nem árt tudni, hogy az ilyen edzések leginkább feszültség-levezetésre alkalmasak csak. (Általában - de erről majd máskor.)
Nem árt, ha a vendégnek van egy célja. Az sem árt, ha ezt megosztja az edzővel. Csoportos órán persze nehéz egyesével mindenkivel külön foglalkozni, de nem lehetetlen. ;)
Ha megvan a cél, meg lehet tervezni a hozzá vezető utat. És akkor már mindjárt másképp néz ki a dolog, ugyanis lesz eredmény. És közben a vendég nem veszíti el a lelkesedését.
Ide kapcsolnám vissza azt is, hogy miért is tartok ennyiféle órát.
Egyrészt, mert szeretem. :) Így nem égek ki, mert mindig mást tudok adni. Másrészt, kell, hogy legyen olyan óra is, amikor nem csak(!) az izommunka a lényeg, hanem a teljes ember maga.
Nekem a spinning mellé kell a gerinctréning. A trx és a cross training mellé kell a nyújtás. A kis lelkemnek meg a jóga.
Úgy érzem, ha harmonikusan akarok működni sokáig, akkor meg kell adni a testnek, az izmoknak, ami jár: erősítés és nyújtás; kardió és relax.

Az elmúlt hetekben azt vettem észre, hogy ezt egyre többen látjátok. Vagyis inkább érzitek. Egyre többen jöttök gerinctréningre/stretchingre. És ez jó. Örül neki a kicsi szívem. :)
A kemény edzés jó dolog. De találjátok meg az időt a pihenésre is. Menjetek el masszázsra. És gyertek hozzám nyújtani. :)

Fények a pályán

Eltűntem.
Egyik ok, hogy úgy érzem, a legutóbbi bejegyzésem nem tudom überelni.
Kicsit meg is ijedtem a legutóbbi bejegyzésem olvasószámától.
Hajaj. Nem irkálhatok akármit. :D

A másik meg, megint sok minden történik. De hát. Nem is én lennék, ha nem így lenne. Főleg, hogy az apró dolgokat is mélyen élem meg.

A múlt hét folyamán több alkalommal is megkaptam a kérdést: na, hogy állsz a felkészüléssel?
Hát hogyan állnék? Tudom én? Csinálom, aztán majd lesz belőle valami. Reményeim szerint egy IM. :)
Aztán persze jött a lebeszélés rész. Hm.
Csak hát, engem már nem lehet. Sőt. Új célom lett. De erről majd később. ;)

Mik történtek a héten?
A futással bekényszerültem padra. Nem szeretem továbbra sem. Be kell szívni, ez van. A hó miatt a nyári futócipőm már nagyon nem alkalmas kinti szaladgálásra.

Vasárnap voltunk ismét úszni. Alakul a csapat. :) Egy új fiatalember is becsatlakozott a leendő váltósok közé. :) Segítek neki is a készülésben.
Az úszáson Nóri, Évi, Tamás és én voltunk. Ismét irány a gyerekmedence. Persze Évi meg Tamás már csúcsszuperek. Én még mazsoláskodom. De nem baj, egyre jobban élvezem. Most már érzem, mi az, amit rosszul csinálok. Az is valami. :)
Közben Nóri mondta, hogy most már alakulok. Az elején nem így nézett ki. Elmondta, hogy nem volt benne biztos, hogy lesz belőlem valami, de most már úgy néz ki, van némi esély. Némi meg halvány ugyan, de van.
Tudtam én! Mármint azt, hogy überbéna voltam... :D

Azért fejben még hamar elfáradok. 1,5 óra után otthagytam a "nagyokat", ők még úszkáltak a mély vízben. A héten még a kismedencében gyakorlok, aztán vasárnap megpróbálom én is a nagyot. :)
Ha más nem, tényleg egyetlen levegővel fogom leúszni a köröket, utána meg elmegyek gyöngyhalásznak, és hülyére keresem magam....

A kismedencében ücsörögve kaptam meghívást május elseje körülre egy bringatúrára. Horvátország. Letekerünk a tengerig, aztán meg vissza.
A meghívás nagyon jól esett, és már most tisztára izgatott vagyok.
A tengert még nem láttam sosem. Igazán nem vonzz, mármint olyan szinten, hogy csak azért odautazzak, hogy dögöljek a parton - már elnézést. De így, hogy bringával megyünk, a bringázás miatt, már mindjárt más. :)

Vasárnap este aztán egy különleges élményben volt részem. Szép, új LOT repülőgép leszállását meg felszállását nézhettem meg, szakértő társaságban. :)
A gép nagyon-nagyon szép. Repül, meg minden. A pálya meg tele van mindenféle színű, alakú és mintájú fénnyel. :D

*

Én most zárok egy évet.
Érdekes dolog ez.
Egy év alatt mennyi élmény, érzés éri az ember lányát.
Néha kell egy fájdalmasan szép búcsú ahhoz, hogy felszabaduljon az ember lányának a kicsi lelke. :)
És egy zárás, egy búcsú nem feltétlenül jelent rosszat.
Azóta felszabadultam. És két nap alatt annyi új impulzus és pozitív élmény ért, hogy tényleg úgy érzem, ennek így kellett lennie. Meg kellett történnie mindennek, ami az elmúlt egy évben történt, hogy ideérhessek, ahol most vagyok. Hogy azok az emberek, azok a dolgok és érzések bekerüljenek az életembe, akik és amik bekerültek ezen időszak alatt.
Most látom, hogy egy életszakasz lezárása mennyi új lehetőségre nyit utat.
Érdekes élmény.
Persze, én is másképp állok hozzá. Nyitott vagyok. Kíváncsi vagyok.
Az emberek, történések, érzések összefüggenek. Sokkal mélyebben, sokkal bonyolultabb szálakon, mint azt valaha megérteném. De érzem, tudom, hogy ennek most oka volt, így kellett lennie. És mennem kell tovább.

"Hogy bírod? Nem vagy fáradt?"

Tegnap megint egy újabb csoda ért.
A vasárnap az olyan nehezen felkelős, pedig nem kell korán, elég nyolc körül magamhoz térnem.
És aztán megint valami történt. Mert mindig történik valami. 

Alakformáló és egy gerinctréning.

Már az első órán egy kisebb tömeg fogadott. És hát minél többen vannak a vendégek, én annál jobban pörgök. Itt még elfértünk.
Második óra: gerinctréning. Szeretem ezt az órát. Szeretem a hangulatát. Mindig más, mindig variálom, épp az adott "csoportérzésnek" megfelelően. Tegnap dinamikusabb, átmozgatós, erősítő óra volt, a végére lassultunk csak le a nyújtásokhoz.
De nem is ez a lényeg.
Amint az alakformálóval végeztünk, kinéztem a terem ajtaján, ismerős arcok mosolyogtak vissza.
Gyors átszerelés, és mire észbe kaptam, "centizni" kellett a szőnyegeket.
Vasárnap, 11 óra: 27 emberke.
Azért ez mindig fantasztikus érzés. Amikor ennyi ember együtt mozdul. Egy ritmusra domborít. Együtt levegőzik, együtt koncentrál. És adott esetben együtt billen ki mérlegállásból. :D
Néztem a csoportot, ahogy dolgozik, küzd, fárad. És egész egyszerűen boldog voltam. :)
Amikor olyan két és fél éve elindultam a pályán, álmomban sem mertem remélni, hogy egyszer ilyen élményben lesz részem.
Azt meg végképp nem, hogy napi szinten.

Sokszor megkérdik: Te szegény, hogy bírod? Nem vagy fáradt?
Úristen!!! Hogy lehet ilyet kérdezni??? Ilyen környezetben??? Ilyen emberekkel körülvéve?????
Minden egyes óra újra és újra feltölt. A vendégek visznek tovább és motiválnak.

Ezt a cross maraton után kaptam. Móni, remélem, nem baj, hogy kiteszem. :)
"Anikó! Csak még egy vallomás, ami kikívánkozik:cross-maratonról hazafelé pont azt beszélgettük Zsolóval, hogy mennyire jó volt, hogy maradtál velünk a végéig, ingáztál a termek közt, lelkesítettél bennünket még odalent is........beszélgetősen,kedvesen, mosolygósan, " Anikósan",mint az egész csapat "ANYUKÁJA" ( és ezt a szót itt a legkedvesebb értelemben értem). Nagyon klassz nap volt.KÖSZÖNJÜK!"

Hogy lehetnék fáradt??? Hogy lehetne ezt nem bírni????!

A másik fele pedig az, amikor a vendégek közül úgy dönt valaki, hogy erre a pályára lép. Van, aki saját maga ötli ki a dolgot, és persze volt olyan, aki némi "kényszer" hatására tette ugyanezt. :D
Ezt is néha megkérdezik, hogy nem félek-e attól, hogy kinevelem a saját konkurenciámat? Hú, micsoda nagy szavak.... Bennem egészen más érzések voltak/vannak. Azon aggódtam és aggódom, hogy ne bánják meg ezt a döntést. Hogy legyen termük, ahol órát tudnak tartani. Mert jó helyen vannak.
Nem tudom, másnál hogy van ez, de én roppant büszke vagyok erre a kis csapatra. 
Mert sikeresek lettek. Jól érzik magukat óratartás közben, a vendégeikkel. Jó az, amit csinálnak. 
És én büszke vagyok rájuk.  
Annak idején én is tanultam valakitől. És igazából jól esne, ha egy kicsit is büszke lenne rám. Vagyis jól esett volna, mert már nem érdekel. 
Most viszont úgy érzem, igenis büszke lehetne rám, büszke lehetne arra, hogy olyan hatással tudott lenni egy vendégére, hogy az nekivágott, és sikeres lett. Mert én annak érzem magam.
Hiába, másképp működünk. ;)

Fura és egyben - természetesen - nagyon jó érzés, hogy hatással tudok lenni emberek életére. Persze ez egyben megint felelősség is.
A napokban ismét jött egy megkeresés az ironman-es felkészüléssel kapcsolatosan. 
Vagy a futás. Olyan emberkék álltak neki mostanában futni - többen is -, akiket korábban rá nem lehetett volna venni erre a műveletre.
Nyilván ez nem az én érdemem. Nem is ezt akarom kihozni belőle. Ez sok apró dolog, ami egymásra épül. Sok apró impulzus, sok különböző motivációs tényező. 
Egyszerűen csak jó érzés része lenni ennek a hatalmas mechanizmusnak. Hogy igenis lehet változást hozni a világban, ez emberek életében, a saját kis életemben.

Napfénytánc

Tegnap kaptam koppintást az okos fejecskémre.
Ugyanis megvan annak is a "hátránya", ha az ember lánya blogot ír, főleg, ha az ember lányának edzője is olvassa azt néhanapján. :D
Szóval: ne fussak többet, mint az előírt adag. Jó, jó... :)

Ma csodaszép kirándulóidő van, de hát én olyat nem tudok, mármint kirándulni, mert azt előre kéne tervezni, így futni mentem.
Januári napsütésben.
Igazából ez most nem csak kiránduló-, hanem bringaidő, amit az országútis kollégák ki is használtak alaposan. Jó sok volt belőlük az utakon. Nekem meg fájt a kicsi szívem...
De nem sokáig, mert a futás nagyon jól esett.
A szokásos útvonalamon robogtam: Tétényi út - rakpart - picit túl az Erzsébet-hídon - aztán ugyanerre vissza. 7,5 km. 49:17 alatt, avg: 153. Jó! :) Legalábbis nekem. ;)

Nem meglepő módon most sok futóval találkoztam.
Egy nagyon aranyos "párost" ki is emelnék. Már majdnem a hídnál jártam. Két idős bácsi futott velem szembe, elég jó tempóval, az egyikükön Spar maratonos póló. Már itt felfigyeltem rájuk. Megláttak, magasba emelt karokkal integettek nekem, hangosan köszöntöttek: sziasziaszia!!!, és mosolyogtak. Nagyon vicces volt, és jóleső.
Nekik innen is köszönet, mert igazán feldobták a napomat. :)

Ironizáló lány: futás közben sokat gondoltam rád. A futás miatt is, és a napsütéses, szép idő miatt is.
Gyógyulj hamar! ♥

Örömlepkék

Már a többedik "figyelmeztetést" kaptam, hogy nem írom a blogomat.

Nagyon jól esik, köszönöm.
Akkor a mai kávé mellé egy kis olvasnivaló (azért kávé mellé, hogy el ne aludjatok közben...).

Most egy picit más. Aztán valamennyire visszatérek.

Fényvillamos
Amióta kitalálták ezt a fényvillamos dolgot, azóta szerettem volna utazni vele. Nem tudom megmondani igazán, hogy miért. Szép. Fényes. Világít. És mint tudjuk: az élet, a világmindenség, meg minden. ;)
Aztán egyszer csak rohanásban voltam, a kettes villamossal szándékoztam továbbmenni. Futok ezerrel a megállóba, és mit látok? Megáll előttem a fényvillamos. Na, tessék. Tavaly is nagyon készültem, most is. Sőt, egy alkalommal szombat este vártuk a Boráros téren (negyed óra fagyoskodás után kiderült, csak hétköznap jár...).
Az emberek mosolyogtak. Mindenki úgy utazott, hogy közben mosolygott. Fényképezték a kis, hülye műanyag fenyőágakat, a csillogó, piros csillagokat. És aztán persze a Jászain a villamost.(Én persze, mint vakegér, bunkó módra keresztülsétáltam egy bácsi fotóján, mire megkérdezte, hogy ő is átsétáljon-e előttem... Legyen szíves.)
Csupa giccs az egész, de mégis csak valahogyan olyan jó. Más. 

Jóga
Voltam jógázni. Nagyon-nagyon-nagyon ritkán jutok el. De most be van véve a tervbe: heti egy jóga mindenképpen kell. Még keresem a tökéletes helyet, a tökéletes oktatót, a tökéletes jógát.
Budokon jógán voltam. Érdekes, új tapasztalás. Inkább testi, mint szellemi. Az óra amúgy nem volt rossz, csak számomra kimaradt belőle a teljes mentális felszabadulás, megtisztulás. Eredetileg ezért mentem, ezt kerestem volna.

Stretching
A nyújtásról most már tényleg meg kell írnom a cikket, annál is inkább, mert több helyre is ígértem.
Jóga közben éreztem, hogy kissé megint ellógom a nyújtásokat. Guggolásban nem ért le a jobb sarkam. Éppen csak nem ért le, de akkor is. Féloldalas lettem. Ami külön remek, mert pont a jobb vádlim a selejt, és hát akkor megint meg van rövidülve, vagyis megint sérülékenyebb, érzékenyebb.
Úgyhogy ma már adtam neki: strech rite és pir technika. :)

"Embertelen" futás

Szóval a szilveszter este olyan volt, mint minden más este, leszámítva, hogy odakünn folyamatosan petárdáztak és tűzijátékoztak.
Ez volt az oka, hogy végül ki sem tettem a lábam. Mert én ettől félek...
Fájt a szívem, mert egy nagyon jónak ígérkező előpartit kellett kihagynom, ráadásul a szépúj ruhámat sem tudtam így felvenni...
Így aztán megnéztem végre az Éhezők viadalát. A könyveket már olvastam, az első tetszett, a második kevésbé, a harmadikat meg már csak becsületből olvastam el. :)
A filmet a plusz "ágyúdörgések" mellett, amelyek kintről szivárogtak be, különösen érdekes volt nézni.
Aztán kb. ennyi. Punnyadás és szaloncukor majszolás (már jó lenne, ha elfogyna...).

Ma futni akartam.
Ébredés után gyorsan össze is kaptam magam, és elindultam.
De valahogy nem volt jó.
Hideg, hóesős, tiszta idő. Emberek sehol. Végre.
Viszont nem melegedtem be. A lábaim nem melegedtek be. Ilyen még nem volt. Kétszer is meg kellett állnom nyújtani, mert annyira bemerevedett a vádlim és a bokám, hogy nem tudtam volna tovább menni. A második ilyen megállásnál egy nőci elfutott mellettem. Visszakiáltott: hajrá csajszi, és boldog új évet. :) Ezen úgy meglepődtem, úgy megörültem.
Rajta kívül egy pasival találkoztam még össze, ő olyan sebességgel futott, hogy csak néztem.
Szóval a tervezett jó hosszú helyett még egy tízes sem jött ma össze.
Nem zavar. Voltam futni, és kész.
Inkább visszafordultam hamarabb, mert így csak valami baj lett volna a végén.
Ezt a be-nem-melegedés dolgot nem nagyon értem. De veszek majd egy térdzoknit, hátha az segít.

A mai nappal van vége számomra 2012-nek. Holnaptól alapozás-folytatás. Innentől már jól, odafigyelve, értelmesen.
Tudom, mennyit és hogyan, jöhetnek a kilométerek. :)

Ez meg itt nagyon jó. :)