Már a többedik "figyelmeztetést" kaptam, hogy nem írom a blogomat.
Nagyon jól esik, köszönöm.Akkor a mai kávé mellé egy kis olvasnivaló (azért kávé mellé, hogy el ne aludjatok közben...).
Most egy picit más. Aztán valamennyire visszatérek.
Fényvillamos
Amióta kitalálták ezt a fényvillamos dolgot, azóta szerettem volna utazni vele. Nem tudom megmondani igazán, hogy miért. Szép. Fényes. Világít. És mint tudjuk: az élet, a világmindenség, meg minden. ;)
Aztán egyszer csak rohanásban voltam, a kettes villamossal szándékoztam továbbmenni. Futok ezerrel a megállóba, és mit látok? Megáll előttem a fényvillamos. Na, tessék. Tavaly is nagyon készültem, most is. Sőt, egy alkalommal szombat este vártuk a Boráros téren (negyed óra fagyoskodás után kiderült, csak hétköznap jár...).
Az emberek mosolyogtak. Mindenki úgy utazott, hogy közben mosolygott. Fényképezték a kis, hülye műanyag fenyőágakat, a csillogó, piros csillagokat. És aztán persze a Jászain a villamost.(Én persze, mint vakegér, bunkó módra keresztülsétáltam egy bácsi fotóján, mire megkérdezte, hogy ő is átsétáljon-e előttem... Legyen szíves.)
Csupa giccs az egész, de mégis csak valahogyan olyan jó. Más.
Jóga
Voltam jógázni. Nagyon-nagyon-nagyon ritkán jutok el. De most be van véve a tervbe: heti egy jóga mindenképpen kell. Még keresem a tökéletes helyet, a tökéletes oktatót, a tökéletes jógát.
Budokon jógán voltam. Érdekes, új tapasztalás. Inkább testi, mint szellemi. Az óra amúgy nem volt rossz, csak számomra kimaradt belőle a teljes mentális felszabadulás, megtisztulás. Eredetileg ezért mentem, ezt kerestem volna.
Stretching
A nyújtásról most már tényleg meg kell írnom a cikket, annál is inkább, mert több helyre is ígértem.
Jóga közben éreztem, hogy kissé megint ellógom a nyújtásokat. Guggolásban nem ért le a jobb sarkam. Éppen csak nem ért le, de akkor is. Féloldalas lettem. Ami külön remek, mert pont a jobb vádlim a selejt, és hát akkor megint meg van rövidülve, vagyis megint sérülékenyebb, érzékenyebb.
Úgyhogy ma már adtam neki: strech rite és pir technika. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése