Tekerés a ködben

Roppant genyó dolog nekem marcipánt venni. Hasonlóan genyó, mint amikor pillecukor figyel a hűtőben.
A figurás marcipán pedig az extra-genyó kategória.
Főleg a Szamos fajtából. Na, meg aztán ha még finomsággal is töltött....

Történt az ugyanis, hogy karácsonyt megelőző napokban a kedves vendégeimtől kaptam dolgokat. ♥
Meghatódtam.
Mint ahogy az kiderült, ez egyre gyakrabban megesik velem. Mármint a meghatódásosdi. Hiába, bár nem látszik rajtam, de én is öregszem. :D
Itt kezdődött. Egy nagyon kedves rajz, a legfiatalabb vendégemtől, Petrától.

Aztán folytatódott.
És itt nem az ajándékokra gondolok.
Ezt nehéz megfogalmazni.
És azt hiszem, nem is kell.

Ez a malacka pedig egyszerűen FÉLELMETES! :D

*

Volt egy sms-ezgetésem Tamással, Tamás-napkor, bár ő nem akkor tartja, hanem máskor.
Tamással jóidőkor együtt szoktunk kijárni tekerni. Már amennyire persze ezt szokásnak lehet nevezni, sajnos túl sokszor nem sikerült összeegyeztetni. Nem igazán lelkesedik a koránkelés iránt.
Tamással nagyon szeretek tekerni, mert nagyon jó a ritmusa, és jó tempót diktál. A kicsi idő ellenére összeszoktunk, és megtanultunk ketten együtt "bolyozni".
Írtam neki, hogy elképesztően hiányzik a kinti tekerés. A hosszú tekerés.
Persze ő erre azt válaszolta, hogy messze még a tavasz. De, talán jó idő lesz karácsonykor, és lehet menni egy bátor, rövid karikát valahol.
Nem számítottam rá, de így lett.
Sűrű köd. Szeretem.
Hideg. Jó. Menni kell, pörgetni, és nem lesz az. Megtanultam: a 100-as pedálfordulat hőt termel.
Az úton szinte senki. Még jobb. Bár, ha lenne, se látnám...
A szempillám megfagyott, a pulcsim, sapkám, kesztyűm csupa dér lett. Vicces. Talán egy fotót megért volna ez is.
Arra jó volt, hogy tekerjek kicsit. Arra viszont nagyon nem, hogy menni akarok megint.

Hiányzik az, hogy szabad legyek.
A bringám, az út és én.
A küzdelmek. A hegyek, a síkok. Talán még az útrepedések is. Az, hogy kicsit meghalok, hogy elfáradok, és mégis teljesen ki tudok kapcsolni, felfrissülni.
Ez most hülyén fog hangtani, de nekem a bringa nem egy sport. Nekem valóban a szabadságot adja. Hogy uralhatom a gépet magam alatt (még persze csak hellyel-közzel, de egyre jobb lesz ez is), hogy egyedül vagyok, előttem és mögöttem semmi (és persze ez is csak hellyel-közzel igaz).
Ugyanakkor bármikor csatlakozhatok másokhoz, akár vadidegenekhez útközben. És ez megint hihetetlen szabadságot ad. A versenyzés pedig kaland. Kihívás. Új emberek.

Jaj.
Mikor lesz már tavasz? :D