Komolyan, tök gáz, de minden héten csütörtök-péntek ablakon kileséssel telt, hogy mikor lehet már kimenni.
Ééééés: MA!
Este szépen, okosan ki is készítettem mindent ahogy kell. Csütörtök-péntek jól besavasítottam a lábaim, ahogy kell.
Indulás. Igazából az öltözékben nem voltam biztos (mint kiderült, kissé valóban alul is számoltam).
Nagyon ki volt centizve az időm, hogy mikor, hol kell lennem. Indulás - körök - haza - köki, spinning.
Ezért aztán külön öröm volt számomra, amikor cirka 20 perces késéssel indult el a vonat az állomásról.
A második öröm akkor ért, amikor jött a kalauz bácsi, és kérte a Budapest bérletem (amit minek vinnék ilyenkor magammal), mondván, a jegyem csak azzal érvényes. Még jó, hogy Budapest bérlet nélkül kértem a jegyet (ja, kérem, hogy nem ellenőriztem....). Átfutott az agyán, hogy megvág 8 ezerre, de ezt nagyon nem éreztem jogosnak. És otthagyott. Max. leszállni tudtam volna, fizetni biztos nem. Bringázni alaposan kikönnyítve megy az ember lánya.
Martonvásáron egy újabb öt percet nézelődtünk, aztán csak beértünk Gárdonyra.
Már reggel is felfokozott hangulatom volt, ezt nem tudom igazán leírni. Az érzés, hogy mehetek bringázni! Jajhhh! :)
Napsütés, nincs túl hideg. Tényleg szép időnek ígérkezett.
Tamás szegény már háromnegyed kilencre ott volt az állomáson (eredetileg is csak kilencre ért volna be a vonat). Sebaj. Menjünk tekerni. Gyors bringanézés, az övé is csodaszép. :) Éééés irány a kör. Jobbra.
Itt ért a következő meglepetés. Masszív "szellő" lengedezett, hol szemből, hol oldalról.
Az oldalszél roppant mókás volt, néha egész befújt a sáv közepére. A lejtőket nem is tudtam elengedni, mert ha nagy sebességgel esek, az valószínűleg nagyon fáj. Így a max sebesség 50,27 lett.
Az első körön négy emelkedő volt. Tamás persze az elején csak kettőt vallott be. De gyorsan kiderült a turpisság. Nem nagyok, olyan 100-150 méteresek lehettek, de ebben a szélben érezhető volt.
A tavat nem láttam egyszer sem, szóval átverés az egész tókör-dolog. :D A tempónk 28 km/h és 36 km/h között mozgott. Azért az sem olyan rossz.
A második kört megtörtük. Fiatalemberünk kitalálta, hogy menjünk fel a rádiótoronyhoz, mert ugyan ő ott még nem volt, de tuti nagyon szép a kilátás. Oké, másszunk. Szeretek mászni. Itt a szint olyan 350 m lehetett.
Már az első kör végén valami kattogott Mankán. Aztán hegyre fölfelé ki is derült, hogy mi. Naná, hogy a váltóm. Ezzel már azóta szívok, amióta Manka megvan. Lehet, ki kéne cserélni.... A váltót, nem Mankát.
Háromszor kellett megállnom, mert dobálta hátul a láncot. Nem volt jó.
Felérni a kilátóhoz viszont annál inkább: wow... Szép a Velencei-tó. :) Már a következő tekerés irányát is megmutatta Tamás. Jóóóó lesz. Dimb és domb, egymás hegyén-hátán. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése