Boldogság

Vannak olyan pillanatok, amikor egész egyszerűen meg kell állni, be kell szippantani a boldogságot. Hagyni, hogy átjárja a testet, a szívet, a lelket.
Valamelyik nap a múlt héten, megálltam, és ezt éreztem. Elmerültem benne.
A boldogság nem egy külső dolog. A boldogság bennünk van. Nem lehetünk boldogok valami dologtól, valami történéstől vagy valamilyen embertől. Ez megint csak egy döntés kérdése. Függetlenség és felébredés kérdése.
A héten felébredtem. Egy hosszú-hosszú álomból. Vagyis inkább "eggyel feljebb ébredtem", mint ahol eddig voltam.
Ez persze megint megbonyolítja a dolgokat. Egyszerre jó ez, és egyszerre rossz is.
A jó benne, hogy megkönnyebbültem.
A rossz, hogy az az út, amin eddig jártam, eltűnt előlem.
Nem látom, hogy merre vezetnek a lépteim, de bízom benne, hogy egy idő után csak lesz valami.
Nem nézek hátra, mert nincs értelme. Mert a mögöttem lévő út már nem vezet sehová.

Nem vagyok egy nagy idézet-fan, de néha megtalálnak gondolatok.
"Időről időre megéri behunyni a szemedet, és azt mondani magadnak a sötétben: én vagyok a varázsló, és amikor kinyitom a szememet, látni fogom a világot, amelyet én teremtettem, és amelyért csak én vagyok felelős.
Aztán lassan, akár a színpadi függönnyel teszik, vond fel szemhéjadat.
És tudd, ez a te világod, s pont olyan, amilyenné tetted."

Ismét láttam Pi életét. Ezúttal 4d-ben. Az élmény - mármint a 4d - érdekes, de felesleges. Ehhez a filmhez egyáltalán nem illett. Olyan valakivel néztem meg, aki még nem látta.
A végén félve kérdeztem meg tőle, hogy tetszett-e neki, mert valahogy úgy éreztem (és őszintén szólva ettől tartottam is), hogy nem jött be neki a film, nem ragadta úgy magával, mint engem.
Annyit mondott: Basszus. Megint egy csomó gondolkodni valót kaptam.
JÓÓÓ! :)
"A dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellett volna, de mit tehet az ember? Úgy kell fogadnunk az életet, ahogy jön, és amennyire lehet, ki kell hoznunk belőle a legjobbat."
Ennyire egyszerű.
Ennyire tiszta.
Ennyire egyszerűen és ennyire tisztán kellene élni.
"Fontos, hogy megfelelően zárjuk le a dolgokat az életben. Csak így lehet véget vetni valaminek. Különben bennünk rekednek a szavak, amelyeket ki kellett volna mondanunk, de mondtunk ki, s szívünket megbánás tölti el."

Születésnap
Ez megint egy olyan elfogadós-dolog.
Mára azt terveztem, hogy azokkal az emberekkel leszek, akiket szeretek, és azt csinálom, amit szeretek. Egy felelőtlenül, lábon hurcibált betegség persze közbeszólt. Mérges voltam.
Nyilván ennek is megvolt az oka.
Pontosan nem tudom, mi. :) De néha nem árt csak magammal is időt tölteni, megállni, és lecsendesedni.
Ma ennek az ideje van.
Ennek ellenére ez egy hihetetlen jó nap. Rengeteg üzenet, sms (már tegnap éjjeltől), telefonhívás érkezett ma hozzám. Egy kedves barátnőm énekelve hívott fel. :) Annak ellenére, hogy elfelejtettem, múlt hétre ebédet beszéltünk meg. :) Kaptam tortát és egy nagyon kedves ajándékot. Ahol végül azokkal az emberekkel lehetek, akiket szeretek. :)

A felkészülésről...
Erről most aztán tényleg nem tudok mit írni: jelenleg nem állok vele sehogy. 1,5 hete sem úszni nem voltam, sem futni. Csak a saját edzéseket csináltam. Nem megy. Fejben nem megy. Ez most ilyen. Elegem van a hidegből, elegem van a télből, a hóból, a szélből és az esőből. Menni akarok bringázni és futni is, de már nem ilyen körülmények között. Gyenge vagyok? Igen. Ez van. De nem marad így, rendbe teszem ezt is.
Nem keresek kifogást.

Lélek-helyretétel, változás-kezelés zajlott a héten, és döntések hozatala, amivel erősen hadilábon állok...
Vannak idők, amikor jó lenne írni, kiírni, de nem lehet. Nem választhatom a könnyebb utat.
Őszintén szólva néha csodálkozom azon, hogy tudjátok követni a gondolataimat, mert sok mindennek szerintem csak itt bennem van értelme. Persze, aki ismer, jobban ismer, kezd megismerni, szépen össze tudja rakni, és egy idő után kerek lesz. :)

Szóval, ma még dögrováson vagyok, de holnaptól már megyek újra, készüljetek.