2012. december 3., hétfő

Távolodom

Most már biztos, hogy a Gellért-hegyes futásom félremérődött. Nem baj, megyek még arra, és le fogom újra számolni.
Mert ma messzebbre futottam.
Távolodom. Innentől kilométergyűjtés. Sok. Sok.
A terv a hétre 50 km. Ennyinek meg kell lennie és kész.
Végre megjött a hideg. Már vártam. Gyalogosból is kevesebb lett - szerencsére! Nem bírom ezt a sok vakegeret. :D
És ma sikerült eltalálnom az öltözést is, végre nem öltöztem túl. A melegítő lóbalzsam már befigyelt, de még nem thermogatyában futok. 3 fok. Ez jó. Lesz még hidegebb is, megnyugtató, hogy van még mit felvennem. :D
Szeretek sötétedés után kimenni, mert erről mindig a nagyatádi futás jut eszembe. Ott az utolsó három kört futottam, és akkor már ment le a nap.
Talán azért is szándékos ez nálam, hogy mikor kezd alkonyodni, akkor indulok el.
Azért most nem volt olyan vicces. Nem csak hideg volt már, de a szél is nagyon fújt. Főleg a rakparton. Nem is találkoztam sok bringással, de futó is csak egy jött velem szembe.
Aztán persze bemelegedtem, és belemelegedtem a futásba, és kikapcsoltam magam. Akkor már mindegy, mennyi és milyen körülmények között.
Visszafelé a Kosztolányin begörcsölt a selejtes vádlim. Na, ezt aztán nem. Kimasszíroztam, kicsit bicegtem vele, aztán kigörcsölt, és futottam tovább.
Ma is nagyon-nagyon jól esett. :)

Táv: Tétényi út - Lánchíd - Tététnyi út, a google maps szerint 10,2 km
Idő: 1:13:41
Kalória: 832 kcal
Átlag pulzus: 142
Max. pulzus: 152 (ez szerintem akkor lehetett, mikor kiugrott elém egy vakegér :D)

Holnap erősítés.
Szerdán megyek kicsit úszástechnikát gyakorolni, és aztán elfutok a Margit-hídig.
Csütörtök futás és úszás.
Péntek futás.
Szombaton szerintem nem lesz semmi a spinning maraton miatt.
Vasárnap vagy futás vagy úszás. Attól függ, hogy állok addigra azzal az ötvenessel. :)


2 megjegyzés:

  1. nemá, hogy te is begörcsöltél?? én sípcsonti, te vádli. ez izgi :) egyszer úszunk együtt a héten remélem....

    VálaszTörlés
  2. Na lányok! Csak tán nem ti is falábúak vagytok, hogy görcs van a lábatokban? ;-D
    Gratulálok, csak így tovább! :-)

    VálaszTörlés